Radó András: viszlát Hali, irány a Fradi!

SzR-fradi.hu • 2015. július 14., kedd •
Noha szombaton már kezdődik a labdarúgó NB I, az augusztus végéig tartó átigazolási szezon csupán a közepén tart. A Haladásnál is nagy a jövés-menés, ma éppen a fiatal tehetség, Radó ment, Ugrai pedig visszajött. Aztán vasárnap akár össze is csaphatnak.
Radó András: viszlát Hali, irány a Fradi!

A Ferencváros bejelentette, hogy szerződtette Radó Andrást. Miután a csatárért ajánlatot tett a Fradi, hétfőn kiderült, hogy a szombathelyiek készek elfogadni azt. Az üzlet keretében a Haladáshoz kerülő Ugrai Roland hároméves szerződést írt alá Szombathelyen.
Radó 2008-ban szerződött nevelő egyesületétől, a Pápától Szombathelyre, ahol 18 évesen mutatkozott be az NB I-ben.

„Gyorsaságával, robbanékonyságával és agilis mozgásával azonnal felhívta magára a figyelmet" - írja a fradi.hu Radóról, aki első idényében 12 mérkőzésen játszott, két gólt lőtt, emellett nyolc gólpasszt is kiosztott.
Szezonról szezonra jobb formát mutatott, tavaly ősszel azonban megsérült. Ám tavasszal visszatérve ismét csapata egyik legjobbja volt, aminek köszönhetően a nyári piacon élénk volt az érdeklődés iránta.

Az U19-es és U21-es válogatott, 91 NB I-es meccsen 29 gólt jegyző csatárt a Ferencváros mellett az Újpest akarta szerződtetni, a  napokban úgy tűnt, meg is állapodtak, de végül a Ferencváros ajánlata nyert. A Fradi a pénz mellett Ugrai Roland játékjogával fizeti ki az ötszázezer euróra taksált Radót a Haladásnak. 
A haladas.hu hétfő délután bejelentette, hogy Ugrai, aki 2014-ben éppen a Haladástól került az FTC-hez, hároméves szerződést írt alá régi-új együttesénél.

„Nagyon örülök, hogy lezáródott ez a történet, már nagyon hosszú ideje húzódott. Óriási megtiszteltetés, hogy a Ferencvárosba tudtam igazolni. Abszolút mértékben bajnokesélyes a csapat, amelybe nyilván nehezebb lesz bekerülni, de azért jöttem ide, mert képesnek tartom magam rá – nyilatkozta Radó a fradi.hu-nak. 

A céljairól a következőt mondta a 21 éves támadó: „A bajnoki cím, illetve a Magyar Kupa-címet is jó lenne megvédeni, egyénileg pedig az, hogy minél hamarabb be tudjam verekedni magam a csapatba. Azért jöttem ehhez a nagy klubhoz, hogy fejlődjek.”

Radó hamar visszatérhet Szombathelyre, hiszen a Fradi vasárnap épp a Haladás otthonában kezdi meg a bajnoki szezont.
„Nagyon pikáns meccs lesz, az első fordulóban rögtön a korábbi csapatommal találkozunk, de ilyen az élet. Ha pályán leszek, mindent megteszek majd annak érdekében, hogy győzelemhez segítsem a Ferencvárost.”
Az FTC új szerzeménye szerint a fővárosi csapatból könnyebben bekerülhet a válogatottba: „Azzal, hogy ide tudtam szerződni, nagyobb esélyt kaphatok erre, de ezt itt is a jó játékkal tudom kivívni, úgyhogy ennek megfelelően próbálok teljesíteni.”

közösség

további frisss

lap tetejére