Bundabotrány - Az MLSZ felmentette Aczél Zoltánt
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága szerdán elévülés okán felmentette Aczél Zoltánt, akit a fegyelmi bizottság tavaly decemberben függesztett fel a munkavégzés alól azt követően, hogy a trénerrel szemben még a Siófok vezetőedzőjeként kötelességszegés és vesztegetés gyanúja merült fel.A felmentés oka, hogy - a sportfegyelmi felelősségről szóló kormányrendelet alapján - nem indítható sportfegyelmi eljárás abban az esetben, ha a kötelezettségszegésről való tudomásszerzés óta 30 nap, illetve a kötelezettségszegés elkövetése óta egy év eltelt. A mostani határozat ellen nem lehet fellebbezni.
A gyanú szerint Aczél 2009 áprilisi és májusi mérkőzések befolyásolásával hozható kapcsolatba, az MLSZ fegyelmi bizottsága pedig tavaly december 13-án - vagyis több mint egy évvel később - függesztette fel a trénert, és indított ellene eljárást. Az MLSZ határozata után egy nappal a szakemberrel szerződést bontott az őt akkor vezetőedzőként foglalkoztató Haladás Sopron Bank.A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) gyanúja szerint Aczél a 2009. április 21-én lejátszott Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntő előtt elfogadta játékosai, Sütő László és Horváth Gábor ajánlatát, amely arra vonatkozott, hogy fejenként 3-4000 euró ellenében legalább két góllal elveszítik a mérkőzést. A tréner ekkor azt ígérte, hogy a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően fogja összeállítani. Az elkövetői kör végül Aczél és játékosai hajlandósága ellenére a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, így a megállapodás szerinti jogtalan kifizetésre nem került sor. A 2009. május 23-i ZTE-Siófok (5-3) bajnoki előtt Aczél - a gyanú szerint - szintén elfogadta két játékosa ajánlatát, melynek értelmében 4000 euró ellenében ő is részt vesz a mérkőzés eredményének befolyásolásában, hogy csapata legalább két góllal elveszíti a találkozót. Aczél tudva arról, hogy a manipulációban játékosként pontosan kik vesznek részt, a mérkőzésen a csapatot ennek megfelelően állította össze és a meccs után átvette a neki ígért 4000 eurót. A siófoki meccsekkel összefüggésben Horváth Gábor és Sütő László mellett még négy labdarúgót, Andruskó Attilát, Tusori Richárdot, H. Gyulát és K. Norbertet, továbbá K. Zsolt FIFA-licences játékosügynököt szintén őrizetbe vették a KNYF munkatársai. Andruskó és Sütő teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett.
További híreink
Miért érdemes egyedi ékszert készíttetni?
Van egy konkrét elképzelésed a választott ékszert illetően, és sehol nem találsz olyat? Vagy pont az ellenkezője igaz: elképzelésed ugyan nincsen, de akármelyik webáruház vagy ékszerbolt kínálatát is
Megváltozik a személyi igazolvány, jön a digitális állampolgárság
A cél: mindent egy helyen, telefonon keresztül.
Fényes nappal gázoltak el két embert szándékosan Pécs belvárosában, őrizetbe vették az elkövetőket
Szándékos gázolással ért véget egy leszámolásként emlegetett vita a pécsi Centrum parkolójában. Videófelvétel készült az esetről, ahogy két embert is rongybabaként repít a levegőbe a lassítás nélkül közéjük ...
Megvalósult álom: megnyitotta kapuit a bucsui Babaliget Bölcsőde
Régi álmuk vált valóra a bucsuiaknak tegnap délután. Ünnepélyes keretek között avatták fel ugyanis a vadonatúj, esztétikus kivitelezésű, 14 kisgyermek befogadására alkalmas Babaliget Bölcsődét.
Leszúrással fenyegették meg az osztrák kancellárt és a szövetségi elnököt
A férfit előzetes letartóztatásba helyezték szökés és a bűncselekmény elkövetésének veszélye miatt.
Mélyen zsebbe nyúlós lett a magánellátás, de van egy kiskapu
Még mindig hosszúak a várólisták az állami kórházakban. Egy térd- vagy csípőprotézis-műtétre, van olyan kórház, ahol 1-2 évet is kell várakozni. A magánklinikákon felgyorsítható ez a folyamat,
Megint begyűrűzött a sportba a politika – kizáratnák Izraelt a FIFA-ból
Több ország labdarúgó-szövetsége is támogatja a zsidó állam tagságának megszüntetését.
Lesz magyar mozdonygyár
Az egész európai piac mozdonnyal való ellátására képessé kíván válni az a magyar-kínai cégpáros, amely az előkészületekről a közelmúltban állapodott meg. A mozdonygyár mellett lenne hazai tehervagon-összeszerelés, ...
Klímaaktivisták rohantak a kifutópályára: le kellett zárni a müncheni repteret
Három óriásgép Bécsben landolt München helyett.
Elázik a fél ország a hétvége első napján
Szombaton napos-gomolyfelhős időre van kilátás, északon helyenként előfordulhatnak záporok, zivatarok. Az ország déli felén élénk lesz a délnyugati szél. Fronthatás nem várható.
Schäfer András dedikált fotóját is megkapja a Diákolimpia legjobb labdarúgója
A Haladás Sportkomplexumban köszöntötték Szombathelyen az idei V-VI. korosztályos Labdarúgó Diákolimpia országos döntőjébe jutott csapatokat. A mérkőzéseket a Király Sportlétesítményben rendezik a következő ...
Merénylet a szlovák miniszterelnök ellen: Robert Fico üzenetet küldött a kórházi ágyáról
A szlovák miniszterelnökre szerdán lőttek rá, még aznap életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Csütörtökön már meg tudta látogatni egyik régi harcostársa, a frissen megválasztott szlovák államfő. Peter ...