Tovább száguld a Hali-expressz

• 2020. október 13., kedd •
Zsinórban negyedik mérkőzését nyerte meg a szombathelyi élvonalbeli futsal csapat. Dróthék ezúttal az SG Kecskemét Futsal otthonában győztek 2:0-ra és így továbbra is a tabella első helyén állnak.
Tovább száguld a Hali-expressz

Két jó formában lévő együttes találkozott a „hírös városban” - a Hali az első, míg a hazaiak a negyedik helyről várták az összecsapást. Juanra mester legénysége semmit sem akart a véletlenre bízni és rögtön a találkozó elején nekiesett ellenfelének. Ennek köszönhetően már a 3. percben meg is szerezte a Haladás a vezetést: Milos Simic megpattanó oldalberúgása kötött ki a hálóban. A folytatásban inkább a küzdelem dominált, a kapuk csak ritkán forogtak veszélyben. Így a szünetig maradt az 1:0-ás szombathelyi vezetés.

A második játékrészben a légiósaik által vezényelt kecskemétiek mindent megtettek az egyenlítés érdekében, de a vasiak a remekül teljesítő Alasztics Marcival az élen jól állták a rohamokat. A derbi hajrájában a hazaiak megpróbálkoztak az öt a négy elleni játékkal, ám így sem sikerült gólt szerezniük. Az utolsó percben aztán Dróth Zoltán lezárta a lényegi kérdéseket: találatával beállította a 2:0-ás végeredményt.

- Három pontért utaztunk Kecskemétre és annyival is tértünk haza. Hamar megszereztük a vezetést, de sajnos az első félidőben nem tudtuk növelni előnyünket, pedig megvoltak a lehetőségeink. Szünet után már inkább védekeznünk kellett, de ebben is jól teljesítettünk. Összességében a győzelem volt a lényeg, és azt ki is harcoltuk - nyilatkozta a mérkőzés lefújását követően Juanra mester.

SG Kecskemét Futsal-Haladás VSE 0:2 (0:1)
Gólszerzők: Milos Simic (3.), Dróth Zoltán (40.)


Fotó: Réti Attila

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére