Drágulnak a pénzintézetek szolgáltatásai: mutatjuk, melyiknél mennyivel

• 2024. április 24., szerda •
Február óta már több pénzintézet is emelte szolgáltatásai díjait. Az áremelkedés nemcsak bankonként és hitelintézetenként, illetve az egyes szolgáltatások típusai szerint változó, de egyes esetekben az is számít, hogy az adott ügyfél használja-e az intézet digitális platformját.
Drágulnak a pénzintézetek szolgáltatásai: mutatjuk, melyiknél mennyivel

A bankok és hitelintézetek az átlagos fogyasztói áremelkedéssel megegyező mértékben jogosultak emelni díjaikat a lakossági számlacsomagokban - írja az Index. Mivel tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint 17,6 százalékkal emelkedtek átlagosan a fogyasztói árak, így idén legfeljebb ennyivel drágulhatnak az egyes pénzintézetek díjai – írja az Economx.

A korábbi években a pénzintézetek rendszerint éltek is a lehetőséggel, és az engedélyezett mértékben emeltek áraikon. Idén azonban valamivel visszafogottabb díjemeléseket tapasztalhattunk. 

  • Az OTP Bank például februárban jelentette be, hogy márciustól 9,9 százalékkal emeli a digitális szolgáltatások díját. A pénzintézetnél ingyenes maradt több szolgáltatás is, többek között a diákoknak kínált bankszámla üzemeltetése és használata. A bankkártyák éves díja, a készpénzfelvétel és a fióki tranzakciók ára ugyanakkor a lehető legnagyobb mértékben, 17,6 százalékkal növekedett.
  • A CIB Banknál a napi tranzakciókhoz kapcsolódó díjak pedig 10 százalék alatti mértékben növekedtek áprilisban.
  • A K&H-nál a számlavezetési díjak alig 5 százalékkal, a betéti és hitelkártyák költségei pedig 9 százalékkal növekedtek. A készpénzfelvétel és egyéb tranzakciók díja 17,6 százalékkal emelkedett áprilisban.
  • A Raiffeisennél – szintén áprilistól – azok az ügyfelek, akik elsősorban digitálisan bankolnak, a továbbiakban is ingyenesen használhatják a szolgáltatások többségét. A többi ügyfél azonban nem járt túl jól; számukra az inflációval arányos volt a díjemelkedés.
  • Az UniCredit Banknál sok szolgáltatás ingyenes maradt, míg mások április elsejétől 17,6 százalékkal drágultak.

Az MBH Bank és az Erste sokáig halogatta a díjemelést

Az MBH Bank május elsejétől a lakossági és a vállalati számlacsomagok esetében egyaránt 17,6 százalékkal emeli szolgáltatásai árszabását. Kivételt képez a 2022 áprilisban bevezetett lakossági számla, valamint a jelenleg értékesített vállalati számlacsomagok havi csomag- és számlavezetési díjai.

Az Erste átlagosan 13 százalékos áremelkedést eszközöl májustól, azonban a pénzintézet digitális applikációját, a George-ot használó ügyfelek ehhez képest kedvezőbb tarifát fizethetnek.

A Gránit Bank esetében az idén sem várható emelés a pénzintézet tájékoztatása szerint.

Résen kell lenni a bankkártya használatakor, és az átutalások közben is

Az elmúlt években – az elektronikus fizetési forgalom emelkedésével párhuzamosan – folyamatosan nőtt az elektronikus pénzügyi műveletekhez kapcsolódó visszaélések értéke is.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a nem kártyás elektronikus fizetési forgalomban – vagyis az átutalásoknál, beszedéseknél – okozott károk értéke 2023 negyedik negyedévében megközelítette az 5,8 milliárd forintot, de a bankkártyás műveleteknél is több mint 2,3 milliárdos kárt regisztráltak.

A kártyás visszaélések száma egyetlen negyedév alatt meghaladta a 44,2 ezret, miközben az elektronikus pénzforgalomban több mint 3,7 ezer sikeres csalást regisztrált az MNB – világított rá közleményében a CIB Bank. Mindezek mellett majdnem 14 ezer visszaélési kísérlet történt 4,8 milliárd forint értékben.

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére