Januári erőltetett menet

• 2021. január 19., kedd •
A Haladás VSE élvonalbeli futsal csapata kedden pótolja a 14. fordulóból elmaradt bajnoki találkozóját.
Januári erőltetett menet

Alig hogy hazatértek az Aramistól Juanra-tanítványai, máris szállhatnak fel újra a buszra, hiszen a következő állomás Veszprém lesz. Ezen a héten még itthon is pályára lépnek Dróthék, méghozzá szombaton, amikor a sereghajtó Nyírgyulajt fogadják. A Haladás VSE Facebook oldalán Hajmási Milán nyilatkozott az erőltetett menetről. - Januárban nagyon feszített a tempó, mivel vannak elmaradt meccseink a tavalyi évből, és ezeket be kell pótolnunk. Juanra mester nagyon odafigyel, hogy minden mérkőzésen frissen, tökéletes állapotban tudjunk pályára lépni. Most tartunk az alapszakasz vége felé és szeretnénk az élen zárni! - mondta a Hali 10-ese, aki a hosszú kihagyást követően már közel áll a 100 százalékos állapothoz, de nagyon nehéz volt visszatalálni a megszokott ritmusba egy hónapnyi pihenőt követően. Hagyma nem feledkezett meg a drukkerekről sem. - Köszönjük szurkolóinknak a biztatást! Sokat jelent a csapatnak, hogy ebben a nehéz helyzetben is támogatnak bennünket a közösségi oldalainkon és az élő közvetítésekkor is, amikor távolról szurkolnak nekünk. Reméljük, hogy hamarosan újra találkozhatunk és együtt tudunk majd ünnepelni a győztes meccsek után.


fotó: Haladás VSE

közösség

további frisss

lap tetejére