A Ferencváros otthonában az SZKKA

sd • 2021. január 13., szerda •
A K&H női kézilabda liga hatodik fordulójából elhalasztott mérkőzést játsszák ma le a csapatok.
A Ferencváros otthonában az SZKKA

Ez az a meccs, ahol teljesen felesleges előzetes esélylatolgatásba bocsátkozni, mert ahogy mondani szokták, az FTC egy másik kávéház az SZKKA-hoz képest. A sportban jártas, kézilabdakedvelők körében köztudott, hogy a Ferencváros bombaerős kerettel bír, Magyarország második legerősebb csapatáról beszélünk.
Éppen ezért az SZKKA szakmai stábja úgy tekint a soron következő találkozóra, mint egy remek edzőmeccsre az oly fontos Vác elleni rangadó előtt. Nincsenek jó passzban a szombathelyiek, akik legutóbbi két mérkőzésüket elveszítették az MTK, illetve az Alba Fehérvár ellen.

- Azért örülök a Ferencváros és majd a Dunaújváros elleni kupameccsnek, mert pont az ilyen edzőmérkőzések hiányoztak az MTK és az Fehérvár előtt, hiszen hosszú kihagyást követően mentünk bele ezekbe az éles bajnokikba. Az okokat és a hibákat feltártuk a legutóbbi vesztes találkozót követően és szeretném, ha visszatérne a hit a csapatba, szurkolótáborba egyaránt, mert a korábbi eredményeink kissé kényelmessé tettek bennünket. Várható volt, hogy majd lesznek hullámvölgyeink, de ilyenkor mutatkozik meg a mentális erő, aminek a segítségével remélhetőleg mihamarabb visszatalálunk a helyes útra - nyilatkozta lapunknak Marosán György.  

Az SZKKA trénere már azzal is elégedett lesz, ha futómennyiségben fel tudják venni a versenyt lányai a Fradival, valamint meg tudják törni a zöld-fehérek szilárd védekezését. Marosán György szerint extra teljesítmény lenne a szombathelyiektől, ha kevesebb, mint 10 góllal kapnának ki az FTC-től. A hazaiak remek formában vannak, kiválóan teljesítenek a Bajnokok Ligájában is, így nem lehet kérdés, hogy kik a találkozó esélyesei, amely 16 órakor kezdődik az Elek Gyula Arénában.  


fotó: szombathelyikezilabda.hu

közösség

további frisss

lap tetejére