90 évest köszöntött a polgármester

Frisss • 2013. május 14., kedd •
Mosonyi Lajosnét otthonában köszöntötte fel Puskás Tivadar, majd a polgármester átadta a miniszterelnök szépkorúaknak szóló oklevelét is.

Mosonyi Lajosné Anna 90 évvel ezelőtt Kisunyomban született. Gyermekkorát szülőfalujában töltötte, miután férjhez ment Pornóapátiba került. Pár év elteltével férjével együtt, aki villanyszerelő volt, visszaköltözött Kisunyomba. Hat év után Szombathelyre költöztek, azóta is itt él. Özvegy, de nem magányosan, hiszen nagy család veszi körül és három dédunokával is megajándékozta már az élet.

Jó érzéssel gondol vissza rá, hogy unokáit tevékenyen tudta segíteni, nevelésükből, gondozásukból aktívan kivette részét. Míg lánya dolgozott ő vitte-hozta a kicsiket oviba, iskolába, nevelte, gondozta őket.

Anna néni varrónőnek tanult. Nagyon szerette munkáját, elhivatottsága végig kísérte életét, nyugdíjazásáig varrónőként dolgozott. Kisiparos is volt, majd a STYL-be került. Nagyon büszke a munkáira, elmondása szerint ő varrt a faluban a legszebben, hímezni is gyönyörűen tudott.

 A férfiak pedig nem győztek szerenádot adni az ablaka alatt- mesélte a polgármesternek. Hogy valóban mennyire szép nő volt, azt fényképek bizonyítják, a lánya mutatott is egyet.

 Mosonyi Lajosné a kilenc megélt évtized ellenére is testi-lelki frissességnek örvendhet. A mai napig kiveszi a részét az otthoni munkából és szívesen foglalkozik a kicsikkel.

közösség

további frisss

lap tetejére