Vereség Kispesten: Honvéd – Haladás 2-0

szróbert • 2014. szeptember 13., szombat •
Az előjelek nem voltak túl kedvezőek a Haladás számára, hiszen a mieink 2008 ősze óta nem nyertek a kispesti stadionban. Sajnos a két hét bajnoki szünet ellenére sem sikerült javítani a történelmi adatokon, a Honvéd már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést. A hetedik forduló után is mindössze kettő lőtt gól és a megszerezhető huszonegyből mindössze négy bajnoki pont áll a Haladás neve mellett. Egyre nagyobb bajban a szombathelyi csapat.
Vereség Kispesten: Honvéd – Haladás 2-0

Honvéd - Haladás 2-0 (2-0)

A meccs előtt az ezen a héten elhunyt 75-szörös válogatott Sándor (Csikar) Károlyra emlékeztek.

Honvéd: Kemenes – Ikenne-King, Kosnic, Marku, Alcibiade – Vécsei, Hidi, Portilla – Job, Youla, Traoré
Haladás: Rózsa – Fehér, Dvorschák (Németh M. 79’), Devecseri – Kopúnek, Jagodics (Schimmer 33’), Nagy O., Iszlai, Halmosi – Gaál, Rocchi (Gyurján 46’)

 
1’ – A hazaiak kezdték a játékot.
11’ – Immár második szögletet rúgják a kispestiek.
13’ – Vezet a Honvéd! Portilla 28 méteres szabadrúgásába beleért Iszlai lába, a labda megpattant, Rózsa hiába nyújtózott nagyot, a játékszer a hálóba pattant, kapusunk esélytelen volt, 1-0!
16’ – Rocchi mesterien vette át a labdát, és lőtt, nem sokon múlott.
30’ – Traoré már a másodikat lőhette volna, de elönzőzte.
43’ – Már kettővel vezet a Honvéd, de ugye nem dőlt még el a meccs?! Traoré most nem volt önző, átadását Hidi használta ki, 2-0.

A szünetben Rocchi helyett Gyurján lépett pályára. 
62’ – Szünet után sokáig semmi nem történt, majd Nagy O. az egész kispesti védelmet megtréfálta, de labdájába az utolsó pillanatban beleléptek, majdnem öngól lett a vége.
71’ – Schimmer kapott ajándéklabdát, de a védő az oldalhálóba vágta a ziccert.
90’ + 2’ – Vége a meccsnek, egyre nagyobb mélységben a Haladás.
 

közösség

további frisss

lap tetejére