Változik a KRESZ, változnak a sebességhatárok

frisss.hu, vezess.hu fotó: vezess.hu • 2016. július 14., csütörtök •
Egyszerűbb és egyértelműbb lesz a helyzet - legalábbis ezt remélik a szakértők.
Változik a KRESZ, változnak a sebességhatárok

A vezess.hu összeszedte a legfontosabb változásokat, amiken a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már egy ideje dolgozik. Célszerűbb lenne ha a KRESZ-szabályok egyszerűbbek és valamivel egyértelműbbek is lennének, mint a mostaniak, hiszen néha a nyakatekert megfogalmazásokkal megnehezítik a vezetők életét. Most úgy fogalmaztak, hogy „csak a közúti közlekedés biztonságát a járművezetői magatartás tekintetében közvetlenül érintő rendelkezéseknek érdemes a KRESZ-ben maradniuk”. 

Mindenképpen változik a sebességhatár, mert a most létező 5, 10, 20, 30, 40, 50, 60, 70, 80, 90, 100, 110, 130 km/h-s táblákból párat kidobnak majd. Ezek közül némelyiket eleve ritkán használják az útkezelők, de azt, hogy pontosan melyik táblák landolnak majd a kukában, még nem lehet tudni.

A használt táblák számának csökkentésével párhuzamosan változhatnak a sebességhatárok is. Eszerint az autópályákon gyorsabban hajthatnak majd a teherautók a 80-as korlát 90-re emelésével, miközben az ország legrosszabb állapotú, négy-öt számjegyű és lakott területen kívüli útjain a mostani 90-es maximumot lejjebb vihetik- írja a portál.

Állítólag leghamarabb egyes várakozási és megállási szabályok változhatnak, még az új KRESZ előtt, ezeket már idén megvizsgálják az NFM szakértői. Hogy pontosan miket és miért, azt nem árulták el.

közösség

további frisss

lap tetejére