Vajon be lehet majd hajtani a Csónakázó-tó utcájába? (frissítve)

Frisss - fotó: Hornyák Emőke • 2017. március 24., péntek •
Új táblák jelentek meg Szombathelyen, a Kenderesi utcában - egyelőre fóliázott állapotban.
Vajon be lehet majd hajtani a Csónakázó-tó utcájába? (frissítve)

Szinte állandó problémát jelent, hogy a sofőrök nem az előírásoknak megfelelően választják meg a sebességet. Hiába van a Liget és a Kenderesi utcában a 30-as tábla, ha a legtöbben ügyet sem vetnek rá. Aki szabálykövető pedig legtöbbször megelőzik, ezzel veszélyeztetve a többi autóst és természetesen a gyalogosokat is. 

A Csónakázó-tó hiába újult meg, ha nem úgy áll a környezet hozzá. A családok rendszeres és közkedvelt úti célja mellett fekvő út életében komoly változások lépnek életbe. Ezt a nézetet erősíti meg azoka  táblák, amelyek már ott ékeskednek a járdaszegélyek mellett. 

Több olvasónk is jelezte, hogy szerintük behajtani tilos jelzés kerül ki, azonban ez a feltételezés nem teljesen állja meg a helyét. A Csónakázó-tó felújított parkolóját ugyanis ez esetben nem lehetne használni és komoly gondot okozna az Olad felől érkező autósforgalomnak is. 

Unger József közlekedési szakember szerint inkább a lakóövezet tábláját rejtik a fekete zsákok. Ez ugyanis a gyalogosok és a lakók védelmében kerülne kihelyezésre. Azonban kiemelte azt is a szakember, hogy minden, a közlekedést érintő változásról nagyobb sajtómegjelenést kellene biztosítani, ugyanis nem mindenki értesül időben és a helyszínre érve lepődnek meg az autósok. 

Ami a táblát illeti, ha valóban lakóövezetet jelző táblát helyeztek ki (a kör alakú mellett), akkor a KRESZ-szabály ebben az esetben elég egyértelmű:

39/A. § Közlekedés lakó-pihenő övezetben
(1) Lakó-pihenő övezetbe - a „Lakó-pihenő övezet” jelzőtáblától a „Lakó-pihenő övezet vége” jelzőtábláig terjedő területre - csak a következő járművek hajthatnak be:
a) kerékpár,
b) az ott lakókat vagy az oda látogatókat szállító személygépkocsi, a személygépkocsi kivételével a legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi, a betegszállító gépjármű, motorkerékpár, a motoros tricikli és ezekhez kapcsolt pótkocsi, segédmotoros kerékpár, állati erővel vont jármű és kézikocsi, a kommunális szemét szállítására szolgáló jármű, továbbá az oda áruszállítást végző legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi,
c) az ott lakók és oda költözők költöztetését végző tehergépkocsi,
d) az oda látogatókat szállító autóbusz,
e) az oda építő- és tüzelőanyagot szállító tehergépkocsi és hozzákapcsolt pótkocsi,
f) az út- és közmű építésére vagy fenntartására, köztisztasági, rendvédelmi, betegszállítási, közegészségügyi feladat, illetőleg postai gyűjtő- és kézbesítő szolgálat ellátására szolgáló jármű, ha ez feladata ellátása érdekében elkerülhetetlen.
(2) A lakó-pihenő övezetben járművel legfeljebb 20 km/óra sebességgel szabad közlekedni.
(3) A lakó-pihenő övezetben a vezetőnek fokozottan ügyelnie kell a gyalogosok (különösen a gyermekek) és a kerékpárosok biztonságára. Ha az úton járda nincs,
a) a gyalogosok az utat teljes szélességében használhatják, a járművek forgalmát azonban szükségtelenül nem akadályozhatják,
b) járművel várakozni csak az erre kijelölt területen szabad.

Megkerestük a tervezett változásokkal kapcsolatban az önkormányzatot is, a választ módosítás nélkül közöljük:

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program „Szombathely Megyei Jogú Város kerékpárosbarát fejlesztése” című projekt lehetőséget biztosít a Bartók Béla  körút - Rohonci út közlekedési csomópont átalakítására. A Bartók Béla körúti  ágakon eltérő forgalom nagyságok miatt indokolt vizsgálni, hogy kisebb költségű szegélykorrekcióval, sávszélesítéssel, a Csónakázó-tó irányából érkezők számára hosszabb idejű szabadjelzés biztosításával a jelenlegi torlódások számottevően csökkenthetők-e. Ennek modellezésére 2017. március 27. (hétfő) és 2017. március 31. (péntek) közötti időszakban a Bartók Béla körúti ágakon a zöld jelzés időtartama módosul, a „menekülő útként” igénybe vett Kenderesi utca Csónakázó-tó melletti szakaszán (Tó-vendéglő előtti parkoló bejárat és a Liget u-i csomópont között) a távlati elképzelések szerinti átmenő forgalom erre az időszakra kizárásra kerül a pihenő övezetként funkcionáló Csónakázó-tó melletti területről.
A kísérleti jelleggel bevezetendő változások alatt forgalmi rend vizsgálat készül, amely a Bartók Béla körút - Rohonci út csomóponti átalakításhoz is felhasználható adatokat szolgáltat.
Kérjük a közlekedőket, hogy a közlekedés biztonsága érdekében a megváltozott forgalmi rend miatt fokozott óvatossággal és csökkentett sebességgel haladjanak a megjelölt útszakaszokon.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére