Rum-Kastélyból a Papp László Sportarénába

Horváth Maja, fotó: facebook • 2015. december 30., szerda •
A Ghymes együttes segített a fogyatékkal élő Vas megyei gyermekeknek.
Rum-Kastélyból a Papp László Sportarénába

Mint a mesében – legalábbis így utólag visszagondolva csodálatos az a történet, ami december 26-án, a Papp László Sportarénában ért véget. Aki csak egyszer is járt Rum-Kastélyban, és találkozhatott az ott tanuló középsúlyos és súlyos fogyatékkal élő gyerekekkel, az biztosan azonnal átérezte a segítség szükségességét. Elsősorban a vágy tölti el egyből a látogatót, hogy valamit tegyen ezekért a csodálatos gyermekekért. Jelenleg 81 fiatalkorú tanul az intézményben, közülük többen „bentlakásosak”, azaz nem csak nap közben látogatják a foglalkozásokat.

A speciális képzések, tanórák között is teljesen egyedinek számít a 15 éve működő úgynevezett színkottás zenekar. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek nem hagyományos kottákból, hanem speciálisan számukra készült, színekkel jelzett hangjegyeket tartalmazó kottákból tanulnak meg egy-egy dalt. Ez óriási élmény számukra, hiszen így évente többször is felléphetnek. Énekeltek már közösen Radics Gigivel és a Savaria Szimfonikus Zenekarral is, egy jótékonysági koncert keretén belül.

Az idén tavasszal az együttes vezetője, Németh Gabriella egy tv műsorban hallott Ghymes számba szeretett bele, és határozta el, hogy megpróbálja megszerezni a kottát. Aztán segítőjével, Szabó Bernátnéval közösen elkészítik belőle a színkottás változatot, végül betanítják a gyerekeknek. A terv szerint karácsonyra kellett elkészülni az előadással. Az első lépés természetesen az volt, hogy írt az együttes alapítójának, Szarka Tamásnak, hogy egyrészt a kottát elkérje, másrészt felajánlotta, hogy a jogdíj megfizetését vállalja. Az azonnal érkező válaszból kiderült, hogy a jogdíjfizetési kötelezettségtől eltekint a Ghymes, sőt, szeretnék egy koncertjük bevételéből támogatni a Rum-Kastélyban élőket.

Miután a szám címe „Karácsonyi Kabát”, adódott a lehetőség, hogy a december 26-i, Papp László Sportarénában megrendezett koncert legyen az, amelyikkel támogatják a kisgyermekeket. Közben volt elég idő arra is, hogy elkészüljön a speciális kotta, és a gyerekek megtanulják az egész dalt, amelyet a karácsonyi hangversenyükön nagy sikerrel elő is adtak. A refrénben mindenki énekelt, többen szintetizátoron, illetve ütőhangszereken játszottak. A Ghymes együttes annyit kért, hogy küldjenek a felkészülésről egy rövid kisfilmet, illetve meghívta a gyerekeket és tanáraikat a koncertre.

A telt házas Aréna-koncert óriási sikert aratott, közben a led-falon bejátszották a közönségnek a Rum-Kastélyos gyerekek felkészülését. A koncert végén aztán bejelentésre került, hogy összesen félmillió forinttal segítik a Vas-megyei intézmény működését. Domjánné Éder Mariettától, az intézmény vezetőjétől megtudtuk, hogy az összegből szabadidős tevékenységeket szeretnének megvalósítani, erre van most a legnagyobb szükség. Az igazgatónő elmondta, óriási élmény volt a gyerekek számára a koncert, különösen, amikor saját magukat látták a kivetítőn – megható volt tapasztalni a segítséget egy ilyen híres együttestől, ennyi ember előtt.

Bár a „Karácsonyi Kabát” dal története véget ért, a tervek soha nem állnak meg. Németh Gabriella elárulta, a következő dal, amelyet tavasz folyamán megtanulnak Kóti Jánoska – egy mozgássérült kisfiú – száma lesz, címe: „Magyarország az én hazám”.

Domjánné Éder Marietta igazgatónő pedig a következő nagy álmukról, egy kisbuszról mesélt, amellyel a gyermekeket tudnák szállítani különböző programokra, hiszen fejlődésük szempontjából ezekre nagy szükségük van. 

A Rumi Csigabiga Alapítvány számlaszáma: 11747006-20197746

közösség

további frisss

lap tetejére