MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 2019 - Teljes program

frisss, vaol • 2019. június 20., csütörtök •
Innen mindent megtudsz.
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 2019 - Teljes program

SAVARIA MÚZEUM (Kisfaludy Sándor u. 9.)

17.00 Vas megye és Sabaria/Szombathely városa a népvándorlás- és középkorban

A Változó kultúrák a változó tájban című állandó kiállítás III. termének megnyitója

A kiállítás két fő témakört mutat be; a mai megye területére a római uralom végén beköltöző barbár népek (hunok, langobardok) és az őket felváltó avarok és honfoglaló magyarok hagyatékát, valamint Szombathely városának középkori fejlődését és jelentőségét, kitekintéssel az Árpád-kori megyeközpont, Vasvár történetére. A tárlatot avar kori sírrekonstrukció, késő népvándorlás kori lakóház, 15. századi kocsmabelső és három korhű viselet bemutatása színesíti.

 

A kiállítás létrehozását támogatta:

Emberi Erőforrások Minisztériuma Kubinyi Ágoston Programja

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata

 

Tárlatvezetések az állandó kiállításban:

kb. 17.45 (a megnyitó után); 20.00; 21.30

Tárlatvezetők: Kolonits László, Anderkó Krisztián, dr. Kiss Péter, dr. Pap Ildikó Katalin, Sánta Barbara régészek

 

Előadások - Díszterem

19.00 KDS – Múzeumi Digitalizációs Mintaprojekt az oktatás szolgálatában

            Előadó: Fonyódi Krisztián – Szépművészeti Múzeum, Digitalizálási és Fotó Osztály

A Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia (KDS) (1404/2017. (VI. 28.) Korm. Határozat) megvalósításához kapcsolódva a múzeumi ágazat 2019-ben a digitális gyűjteményfejlesztés és a digitális szolgáltatásfejlesztés szakterületeken egy mintaprojekt kidolgozására kapott központi forrást, a magyar múzeumi szektor mind szélesebb körű, oktatási fókuszú társadalmi szerepvállalásának elősegítése érdekében. Az előadás keretében bemutatjuk a mintaprojekt digitális gyűjtemény- és szolgáltatásfejlesztési terveit és hasznosulási lehetőségeit.

 

 

19.30 Hány bogár fér át a tű fokán?

Előadó: prof. dr. Vig Károly – Savaria Múzeum

Az állatvilág evolúciója során az óriások mellett számos csoportban tűntek fel parányi fajok. A tény önmagában felveti a kérdést, vajon mi határozza meg egy faj méretét? Szerepet kapnak-e az informatika törvényei és határt szabnak-e a növekedésnek vagy a miniatürizálásnak? Előadásunkban új szemszögből vizsgáljuk meg az állatvilág Góliátjait és Dávidjait.

20.30 Digitalizáció és építészet

Előadó: Bakucz András építész, műemléképítész, Szombathely

Az elmúlt évtizedek digitális fejlődése gyökeresen átalakította világunkat. Ez azonban csak az első lépés, hogy az emberiség átlépjen a negyedik ipari forradalom korába.

Az előadás fő kérdései: Hogyan formálta át a klasszikus építészeti tervezési technikákat a digitalizáció? Milyen kihívásokkal kell megbirkóznia az építészetnek a negyedik ipari forradalom hajnalán?

 

21.00 Digitalizáció az orvosi képalkotásban

Előadó: dr. Vadvári Árpád radiológus szakorvos, neuroradiológus, Markusovszky Kórház, Szombathely

Az előadás a radiológiai diagnosztika fejlődését mutatja be a kezdetektől napjainkig, kiemelve, milyen lehetőségeket adott a technológiai fejlődés a képi feldolgozásban és milyen új képalkotó eljárások alakultak ki a számítástechnikai fejlődés, a számítási teljesítmény növekedésének köszönhetően. Az előadásból kiderül, napjainkban mire használhatjuk ezen elért eredményeket.

 

Koncertek a Múzeumparkban:

18.00 Arany Pajzs 432 Hz

20.00 Bar’standards

21.30 Bar’standards

 

 

22.30 Fényfestés a múzeumon

A Savaria Múzeum homlokzatán látványos, zenével kísért mozgóképes animáció elevenedik meg.

23.00 A múzeumi TOTÓ eredményhirdetése, nyereménysorsolás

 

Nyeremények:

  • 2 db könyvcsomag – Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum
  • 2 db könyvcsomag – MNL Vas Megyei Levéltára
  • 2 db könyvcsomag – Szombathelyi Törvényszék
  • 5 db ajándékcsomag - Közlekedéstudományi Egyesület, MÁV Zrt., MÁV-Start Zrt., GYSEV Zrt.
  • ajándékcsomag - Zöldpatika Biobolt
  • ajándékcsomag - Borháló Borkereskedés
  • ajándékcsomag – Győri Likőrgyár Zrt./Csupor Gasztro Bisztró Kft.
  • 2x5.000 Ft értékű ajándékutalvány - Daniel & Frère Restaurant
  • 2x5.000 Ft értékű étkezési utalvány – Forum Étterem
  • 2 db mozijegy - belvárosi Savaria Mozi
  • 3x5.000 Ft értékű vásárlási utalvány - belvárosi Líra Könyváruház

 

Bemutatók:

Szépművészeti Múzeum – utazó digitális labor, 3D szkennerek bemutatása

Régészeti rajzok digitalizálása (19.00-22.00)

Hogyan éltek elődeink a középkorban? – Templomosok tábora; Nyugati Gyepűk Pajzsa Haditorna Egyesület, Fekete Sereg bemutatója; középkori nedűk és étkek

 

Foglalkozások:

Mikor volt a középkor? (19 és 21 órakor)

Szombathely mindenkép(p)en; utazó kvíz; Csak egy ugrás a Mars; homokfúvás pohárra; diótörő játék; pénzverde; offline üzi; rózsaablak-poháralátét;  népvándorláskori és középkori motívumokkal medálkészítés; kötélverés; egy csomó csomó; bécsi kártya; Fortuna kereke; kincskereső játék az állandó kiállításban

 

Középkori nedűk és étkek a Múzeumparkban

 

 

SMIDT MÚZEUM (Hollán Ernő u. 2.)18.00-23.00

 

19.00 KÉPTÉR/ Egy szelet Szombathely

Kiállításmegnyitó

Közreműködnek: Szabó Tibor és Bálint Éva színművészek, valamint Szabó Bálint és Szabó Dorka

 

19.30 Tárlatvezetés az állandó kiállításban

Előadások

20.00 Édes élmények – a szombathelyi cukrászdák és kávéházak története

Előadó: dr. Hollerné Mecséri Annamária történész, muzeológus

A XIX. század végétől Szombathelyen a kávéházak és a cukrászdák a társasági élet fontos helyszínei voltak, ahol a városi polgárság kikapcsolódott, beszélgethetett, szórakozhatott. Az előadás ebbe a világba enged bepillantást a dualizmus korától a második világháborúig.

 

 

20.30 Tradicionális magyar sütemények

Előadó: Poncsák Péter szaktanár, Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakgimnázium

Hogyan született és hogyan készült egykor a zserbó, a Dobos-torta, a minyon, a Rigó Jancsi vagy a grillázs dísztorta és a konyakos meggy? A ma is népszerű sütemények történetéről és készítőikről árul el érdekességeket az előadás, amelyben az eredeti receptekre is fény derül.

 

21.00 Fűben-fában finomság - vadnövények gasztronómiája

Előadó: Halmos Mónika természetgyógyász, fitoterapeuta, food stylist, Budapest

Csalán, bodza, akác, pitypang – mi mindenre jó? Mit főzhetünk százszorszép levélből, katáng gyökérből, lóherevirágból? A túlélés lehetősége vagy az ínyencek bolondériája?

            Virágkóstoló - az évszakhoz, a rendezvényhez illeszkedő virágokkal: friss    virágok, virágkészítmények, édesen-sósan, akár glutén- és laktózmentesen.

            Levendulás és bodzazselés piskóta díszítése virágszirmokkal

 

 

21.30 Elkártyázott történetek. Tarokk a múltban és ma

Előadó: Sági József igazgató, Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium

A legendák szerint országok sorsa is eldőlt már kártyaasztalnál. Az mindenesetre biztos, hogy a dualizmus-kori magyar politikusok, miniszterelnökök közül többen is gyakorta együtt tarokkoztak. Az előadás a játék kultúrtörténetét és magyar vonatkozásait tárja az érdeklődők elé.

 

23.00 Éjszakai tárlatvezetés

A részvétel regisztrációhoz kötött! (max. 20 fő)

Regisztráció: info@savariamuseum.hu; 2019. június 19-ig

 

Bemutatók:

Ehető virágdesszertek; tarokk

 

Foglalkozások:

Cukrászinas kerestetik! Babra megy a játék; kicsi játszó; Süssünk, süssünk valamit!; Pózolj!; Fűzz receptfüzetet!; tányérdekoráció; játéksarok

 

A kertben a Mészáros Cukrászda (ÉdesM) - a korabeli hangulatot megidézve -  tradicionális magyar süteményeket kínál.

 

ISEUM SAVARIENSE (II. Rákóci Ferenc u. 6-8.)18.00-23.00

18.00 Tárlatvezetés a Varázslás és csillaghit a rómaiaknál című kiállításban Mohácsi Borbála régésszel

 

18.50 Szentélyprogram

 

19.00 Szomszédolás

A Savaria Szimfonikus Zenekar kamaraegyüttesének szabadtéri koncertje

 

19.30 Alattuk az út, felettük a csillag - Hangos gondolkodás a római és középkori utakról,

azok utóéletéről

Előadók: Sosztarits Ottó és dr. Kiss Gábor régészek

Kevesen tudják, hogy a sokat emlegetett Borostyánkő út elnevezés nem a rómaiaktól, hanem a tudós (tudálékos?) utókortól származik. Nem így a „Katonák útja” elnevezés, amit majd’ 800 éve használnak az Itáliába tartó út jelölésére. Milyenek voltak a távolsági közlekedés ősi vonalai, milyen vallási képződmények köthetők hozzájuk? Mit tudtak minderről elődeink, és milyennek ismerjük őket manapság?         

 

20.30 Hogyan készül a 3D? - A történeti korú épületek digitális rekonstrukciója

Előadó: Vasáros Zsolt DLA – Budapesti Műszaki Egyetem, Narmer Építész Stúdió

A felületes szemlélő számára a feladat egyszerű: házat kell rajzolni számítógéppel. Látványosat, szépet, hihetőt. A probléma azonban merőben más: a 3D-s épület ugyanis nem grafikai és nem programozási feladat, hanem építészeti. Házat kell létrehozni, de nem kőből-téglából és malterból, hanem pontokból, vonalakból és kilobájtokból. Ennyire egyszerű! Ennyire egyszerű?

 

 

21.00 Miből lesz a császár?

3D-s szkenner-bemutató Kiss Tamással

 

21.20 Szentélyprogram

 

21.30 Digitalizáció, virtualitás, régészet

Kerekasztal-beszélgetés régészekkel és digitalizációs szakemberekkel (Csapláros Andrea, Sosztarits Ottó, Anderkó Krisztián, dr. Kiss Gábor, Vasáros Zsolt, Seres Viktor)

            A beszélgetést vezeti: Mohácsi Borbála

 

Foglalkozások:

Utazás a csillagok között; Jó úton jársz – mozaikkészítés; csillagképek az ókori Savaria felett; Hétágra süt a nap – Sol isten koronája; agyagpecsét készítése

 

 

SZOMBATHELYI KÉPTÁR (II. Rákóczi Ferenc u. 12.) 18.00-23.00

 

18.00 Mediacubes – Kelemen Botond és Budai Bálint performansza

            30 alatt – pályakezdő művészek bemutatkozó kamaratárlata - kiállításmegnyitó

 

Kiállító művészek: Baráth Noémi, Budai Bálint, Füle Anna, Hérincs Adrienn, Horváth Tibor, Kelemen Botond, Kovács László, Kulcsár Bence, Márfi Virág, Nyári Emma, Pálhegyi Flóra, Rodler Réka, Rozner Anita, Szigeti Kinga, Takáts Fruzsina, Várhelyi Zsófia, Vincze Márton

            Rapidrandi a kiállítás művészeivel

 

Tárlatvezetések:

18.30 Tárlatvezetés az Ugródeszka, sekély víz című diplomakiállításában Salamon Júlia kulturális menedzserrel

20.00 Tárlatvezetés az állandó kiállításban Cebula Anna és Gálig Zoltán művészettörténészekkel

 

Előadások:

19.00 A síkon túl

Előadó: Sztranyák Zsófia grafikusművész

Hogyan léphet ki egy grafikus a síkbeli nyomtatásból a 3D világába? Erre ad választ a szombathelyi művész.

 

19.30 Út a Iora-hoz /MES

Előadó: Fabricius-Nagy Emese iparművész

A IORA moduláris rendszer a Moholy-Nagy Formatervezési Ösztöndíj keretei között született 2016-ban. Inspirációs forrása a természetből fakad, formavilága a gránátalma belső struktúrájából merít. Elemkészletéből személyre szabott tárgyakat hozhatunk létre, mivel szabadon alakíthatók a méretek, formák és a színek a megrendelő igényei szerint.

 

20.00 A minta hangja

Előadó: Szirmay Zsanett textilművész

Hallott már hangzó textilről? Szirmay Zsanett díjnyertes Soundweaving című textil installációja minden érzékszervet egyszerre mozgató, a népművészet, a design és a zene határterületeit ötvöző projekt. A hímzések lézervágott textilekké, a keresztszemes minták pedig dallammá alakulnak.

 

20.30 Reklámfilmek hátterében

Előadó: Kulcsár Bence és Dabronaki Dávid média designerek

Ismerd meg, mit nyújt az animációs szakma 2019-ben! Milyen ma a stúdiók körforgása, hogyan épül fel egy projekt, meddig tart, amíg elkészül?

A Motionblur Studios az előadásra sok szeretettel várja a szakma iránt érdeklődőket, akik megismerhetik a legújabb nemzetközi módszereket és az ebben rejlő lehetőségeket.

 

 

21.00 A MOMÉ-tól a Szárnyas fejvadász 2049-ig – Digitális víziók egy csésze teával

Előadó: Balogh Balázs média designer

Balogh Balázs – a FILLSCRN egyik alapítója - tagja volt annak a magyar stábnak, amely a Szárnyas fejvadász 2049 című film jeleneteihez készített animációkat a képernyőre, és ezeket a forgatás alatt élesben működtette. Nevéhez köthető a vizuális kommunikációval, arculattervezéssel foglalkozó „studio That’s it”. Idén ő tervezi a Design Hét Budapest 2019 országos rendezvény arculati rendszerét.

 

 

21.30 Digitális zenetörténelem, digitális hercegnők

Előadó: Prieger Zsolt újságíró, az Anima Sound System alapítója

Mikortól beszélhetünk digitalitásról? A füstjeltől? Mi köze a morzejelnek a digitalitáshoz vagy éppen Beethovenhez? Honnan kezdődik az elektronikus zene? És vajon kik voltak azok a legfontosabb hölgyek, akik a kísérletezésben és zeneírásban eljutottak a hercegnői rangig? Főhajtás és zenei történelemóra Prieger Zsolttal, aki tanár, zenész, Anima-főnök, író, újságíró, irodalom-fan és legfőképpen Szombathely- és múzeumrajongó.

 

 

 

19.00-21.00 Digitálisportré-készítés

Az ARTOPOLIS Művészeti Iskola interaktív foglalkozása Bonyhádi Károly, 

Horváth Valéria és Vörös Máté grafikusok közreműködésével

 

Foglalkozások:

Nyomozz, hogy nyomtathass!; I love Képtár – kitűzőkészítés; közösségi kerítésszövés és piknik; legál fal a Képtár folyosóján; graffiti; 3D-toll próba; Nyomdázz csomagolásmenteset! – egyedi Laud-zsákok neked

 

Irokéz Galéria (II. Rákóczi Ferenc u. 12.)

 

22.00 Tárlatvezetés az Igor és Ivan Buharov: Spirituális polgári engedetlenség című kiállításban

 

Igor és Ivan Buharov (Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor) legújabb kiállításán a művészduó 2018-ban a gráci Steirischer Herbst-re készített multimediális installációjának az Irokéz Galéria terére alkalmazott változata látható. A filmes és installatív elemekkel berendezett environment, amely a szerzőpáros most készülő nagyjátékfilmje előtanulmányának is tekinthető, a Buharov-filmek esztétikáját, álomszerű, szürrealista-dadaista narratíváját és képi világát idézi.

 

A kiállítás megtekinthető a Múzeumok Éjszakáján 18-tól 24 óráig. 

 

 

 

MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA (Hefele Menyhért u. 1.)

 

 

18.00–22.30 

Cellatúra. Az egykori vármegyei börtön és dologház – a Levéltár régi épülete pincéjének egyéni megtekintése, továbbá három időpontban (19.00–19.30, 20.00–20.30, 21.00–21.30) csoportos bejárás lehetősége, kínzóeszközök „kipróbálása”

Vezető: Mayer László levéltáros

 

18.30–19.30, 20.30–21.30

                     Kirándulás a múltba – levéltári raktárak és iratok megtekintése

Vezetők: Kovács Eszter, dr. Melega Miklós levéltárosok

 

19.00–19.30, 21.00–21.30

                     Megsárgult iratból digitális dokumentum – a levéltár digitalizáló műhelyének bemutatása

                     Vezető: Pánovics Alajos levéltári asszisztens

 

19.30–20.15, 21.30–22.15

                     Virtuális utazás a 18–19. századi Szombathely körül

                     Idegenvezető: dr. Pál Ferenc levéltáros

 

 

Kísérőprogramok az előadó- és kiállítóteremben:

 

„A márka neve: Savaria–Szombathely” projekt keretében vetített képes előadások és ízelítő a készülő helytörténeti kiállításból (Részletek: muzeumbarat.hu)

 

 

19.00–19.30

Amiről a szombathelyi számlák és számolócédulák mesélnek

Előadó: Bajzik Zsolt levéltáros

 

20.00–20.30

                     A „Szombathely márka” 19–20. századi kiadványokban

Előadó: Szalainé Bodor Edit könyvtáros

 

21.00–21.30

                     Régi vitrinek dísztárgyai

                     Előadó: Spiegler Tibor helytörténész

 

 

SZOMBATHELYI TÖRVÉNYSZÉK (Szily János u. 7.)

 

 

18.00 Gáyer Gyula-udvar avatása (a neves bíró, botanikus emlékezete)

 

18.30 A törvényességen kívül – A Tanácsköztársaság szombathelyi túszai
Dr. Melega Miklós levéltárigazgató előadása

 

19.15 (T)Örvény – (Drá)Ma

CSI - Szombathelyi helyszínelők bemutatója

Ha eluralkodik a pánik, akkor az valakinek az életébe kerül. Miként befolyásolja ez az érzékeinket? Szubjektív emlék vagy objektív tárgyi bizonyítási eszköz?

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság interaktív játéka egy felvonásban

 

20.15 Boszorkányperek Vas megyében

Feiszt György történész, levéltáros előadása

 

18.30-tól PánikSzoba – a népszerű szabadulószobák mintájára

A Szombathelyi Áldozatsegítő Központ játéka

A résztvevők célja, hogy egy bizonyos idő alatt kijussanak egy zárt szobából, ahol „csapdába estek”. A kijutáshoz furfangos feladatokat, leleményes ügyességi próbákat kell teljesíteni, mindezt úgy, hogy a megoldáshoz elengedhetetlen a csoportmunka és az együttgondolkodás. A csapatok egy tematikus pályán játszanak: a digitális bántalmazás témakörére épülő PánikSzoba kiváló lehetőséget ad a téma ismeretanyagának nem hagyományos módon történő elsajátításához.

A játékra a helyszínen lehet regisztrálni.

 

18.30; 19.30; 20.30; 21.30

Bírósági séták – az épület történetének és értékeinek bemutatása szakavatott vezetőkkel

 

18.30-tól

Interaktív bírósági tárgyalások kicsit másképp – gyerekeknek és felnőtteknek a humor jegyében  (igazi bírók, ügyészek, ügyvédek által folytatott büntetőtárgyalás)

(az utolsó tárgyalás kezdete: 21.45)

 

 

Folyamatosan:

Digitális fejlesztések a bíróságon – eszköz és programbemutató

A büntetés-végrehajtás szakembereinek bemutatója: lézerlövészet, a műveleti csoport mozgáskorlátozási bemutatója interaktív részvétellel

 

Kiállítások:

 

„Az igazság arcai – a jog és a bíróság színesben”

Gyermekrajzpályázat pályaműveinek kiállítása

 

A kurblitól az érintőképernyőig – távközlési eszközök a tárcsázástól napjaink modern telekommunikációjáig

Kovács István gyűjtő kiállítása

 

A rendezvény közreműködői:

 

Szombathelyi Törvényszék

Vas Megyei Főügyészség

Vas Megyei Ügyvédi Kamara

Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Szombathelyi Áldozatsegítő Központ

 

 

VASÚTI PROGRAMOK

I.MÁV-székház (Széll Kálmán u. 2.) – 18.00-22.00

MÁV Zrt. Szombathelyi Pályavasúti Területi Igazgatóság

 

19.00 GSM-R és korszerű vasúti biztosító-berendezések

Előadó: Pete Gábor osztályvezető, MÁV Zrt.

20.30-22.00 Az üzemirányító központ megtekintése (10-15 fős csoportokban, folyamatosan)

- a vasúti közlekedésben alkalmazott vonatkövető és forgalomirányító rendszerek, valamint a különböző irányítási módok és a valós idejű vonatkövetés bemutatása

 

Egyéb programlehetőségek:

 

  • Múzeumlátogatás az Igazgatóság épületében: a vasútüzem régi eszközeinek megtekintése
  • Az Igazgatóság udvarán kiállított keskeny nyomközű gőzmozdony és vasúti kocsi megtekintése
  • Az Igazgatóság épületében a LÉGÓ pince megtekintése
  • 18.30 Az épület pincerészében található római kori magtár (horreum) maradványainak megtekintése

 

 

II. Szombathely vasútállomás (Vasút u. 8.) 18.00-22.00

MÁV Start Zrt. Szombathelyi Járműbiztosítási Igazgatóság

 

Vasúti járműbemutató

A MÁV és a GySEV mozdonyainak és motorkocsijainak, köztük az új IC+ kocsinak a megtekintése („B” vágány)

 

 

III. Szombathely Motorműhely (Vasút u. 8.) 19.00-20.00

MÁV Start Zrt. Szombathelyi Járműbiztosítási Igazgatóság

 

Találkozó: 19 órakor a Vasútállomáson a B vágánynál

A látogatók megtekinthetik a MÁV Start Zrt. Szombathelyi Járműbiztosítási Igazgatóság motorműhelyében folyó mozdonyjavítási munkákat.

A programon az érdeklődők csak a meghirdetett kezdési időpontban, szervezetten, vasúti vezetéssel vehetnek részt. A műhely csak közterületeken át közelíthető meg, a vágányokon átjárni tilos!

 

 

IV. Szombathely vasútállomás (Vasút u. 6.) 18.00-22.00

GYSEV Zrt.

 

18.00; 19.00; 20.00; 21.00 (turnusonként 10-15 fő)

A GYSEV Zrt. Szombathelyi Központi Forgalomirányító Központjának bemutatása

 

  • központi forgalomirányítás és a valós idejű vonatkövetés alapjai
  • a forgalomirányító központ megtekintése üzem közben

 

Információ: www.mavcsoport.hu; www.gysev.hu

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják!

 

BARTÓK-TEREM (Rákóczi Ferenc u. 3.) 18.00-22.00
Házigazda: a Savaria Szimfonikus Zenekar

18.00; 20.00

"Toronyzene" a Kávézó tetejéről

A Savaria Rézfúvós Együttes koncertje

 

 

Folyamatosan:

Körséta a Bartók-teremben

 

Belépés a Szimfónia Kávézó felöli lépcsőn, a Kamaraterem irányába

 

1. Mit rejt a Zsinagóga?

- Az épület nyilvános és "titkos" tereiről készült kisfilm folyamatos vetítése a Kamarateremben

 

Áthaladás a koncertteremhez a belső folyosón

 

2. Hangot adsz nekik?

- A szimfonikus zenekar hangszereinek megismerése, megszólaltatása a zenekar művészeinek segítségével a hangolóhelyiségekben és a szólistaszobákban

 

Megérkezés a Bartók-terembe

 

18.30; 19.00; 19.30; 20.30; 21.00

Fellépsz? Legyél karmester vagy zenekari művész egy rövid időre!

- 15 perces "interaktív minikoncert" a Bartók-terem színpadán

Közreműködnek: Thomas Kornél asszisztens karmester, a Savaria Szimfonikus Zenekar tagjai, valamint vállalkozó kedvű vendégeink

 

 

A szervezők a programváltozás jogát fenntartják!

A rendezvény látogatása INGYENES.

A Múzeumok Éjszakája társrendezvénye a Szentivánéji Vigasságok. A helyszínek között egész este a 30Y kultúrbusz és egy DOTTO kisvonat szállítja az utasokat.

A Múzeumok Éjszakája programsorozat támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

közösség

további frisss

lap tetejére