Családbarát vállalkozásokat díjazott a Három Királyfi mozgalom

frisss, MTI • 2018. november 22., csütörtök •
Családbarát munkahelyek kialakításával a munkaadók és a munkavállalók is nyernek - mondta a pénzügyminiszter a Három királyfi, három királylány mozgalom péntek esti budapesti rendezvényén, amelyen átadták a civil szervezet családbarát vállalatoknak odaítélt díjait.
Családbarát vállalkozásokat díjazott a Három Királyfi mozgalom

Fontos a család és a munka közötti egyensúly 

Varga Mihály, aki a rendezvény fővédnöke, kiemelte, egyre több vállalat és vállalkozás segíti a család és a munka összehangolását, mert felismerik, hogy az ilyen munkahelyeknek a kialakításával mindkét fél nyer. A díjazottak megoldásai példaértékűek, amelyeket gyűjteni és terjeszteni kell, hogy minél több családbarát munkahely jöjjön létre, előnyt hozva a vállalatoknak, az embereknek, a családoknak és az országnak is – fogalmazott a miniszter. 

Azt hangoztatta, hogy a kormány kiemelt célja olyan országot építeni, amely kedvez a gyereket nevelő családoknak, ezért is lett 2018. a családok éve. Az elmúlt évek intézkedései közül megemlítette a családi adózást, a fiatal házasok támogatását, az otthonteremtési és a bölcsődeépítési programot. A családok megerősítésének fontos pillére a foglalkoztatás is, mert javítja az ország gazdasági teljesítményét, és segíti a családok életszínvonalának növelését – emelte ki Varga Mihály.

Hozzátette, hogy a globális pénzügyi válság utáni időszak egyik legnagyobb kihívása a gazdasági növekedés beindítása, a foglalkoztatás bővülése volt. Magyarország jól áll ezen a téren, az elmúlt nyolc év alatt 750 ezerrel több embernek lett munkája, és nőttek a bérek is, idén a bruttó keresetek 11 százalékkal emelkedtek, ezáltal pedig a családok anyagi körülményei is javultak - ismertette az eredményeket a miniszter. Hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatáspolitika kialakítása során figyelni kell arra, hogy ne kerüljön veszélybe a családok működése, ezért össze kell hangolni a népesedési kihívást a foglalkoztatással, gazdasági lehetőségekkel.

Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős államtitkára megköszönte a Három királyfi, három királylány mozgalomnak és a családbarát vállalatoknak, hogy segítenek, ne kelljen dönteni a munka és a család között, és bebizonyítják, hogy a kettő együtt is lehetséges. Elmondta azt is, hogy az elmúlt egy évben 27 százalékkal nőtt a gyed extrát igénybe vevők száma, azaz ennyivel többen tértek vissza a munkába a gyed vagy a gyes mellett.

Példaértékű vállalkozások 

Nagyvállalati kategóriában a villamosiparral foglalkozó Grundfos Magyarország Gyártó Kft., közepes vállalat kategóriában a könyvvizsgálatot és adótanácsadást végző BPO AUDIT TAX Kft., kisvállalati kategóriában pedig az ipari mosógépeket és gőzfejlesztőket forgalmazó Bepatek Kft. nyerte el az elismerést. Különdíjat kapott a vállalati tanácsadással foglalkozó ExxonMobil Üzletsegítő Központ Magyarország Kft. és a vegyipari alapanyagokat gyártó Celanese Magyarország Kft. A fődíjasok és a különdíjasok mellett Családbarát vállalat címet vehetett át még 17 vállalat, köztük a Budapest Bank Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), Magyar Olaj és Gázipari Nyrt. (Mol), az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a Szerencsejáték Zrt. és a Waberer's-Szemerey Logisztika Kft.

A mozgalom a kitüntetéseket 2013 óta adományozza olyan cégeknek, amelyek a munka és a magánélet egyensúlyát támogató működésükkel hozzájárulnak a társadalom családbarát szemléletének erősítéséhez, megkönnyítve ezzel a gyermekvállalást.

A Kopp Mária által 2009-ben alapított Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom abban vállal szerepet, hogy megszülessenek a kívánt, tervezett gyermekek, és a fiatalok a karrier mellett a családdal kapcsolatos elképzeléseiket is megvalósíthassák.

közösség

további frisss

lap tetejére