A Duna Televízió idén is keresi Magyarország dalát. Az MTVA nyilvánosságra hozta az idei pályázati feltételeket, amelyek alapján az előadók nevezhetik műveiket az Eurovíziós Dalfesztivál hazai előválogatójára. Jelentkezni kizárólag online, a www.adal.hu oldalon lehet, a jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével november 8-án éjfélig. Fontos változás, hogy minden produkcióban maximum hat fellépő vehet részt. A versenyre idén is csak olyan előadó és együttes nevezhet, akinek korábban már jelent meg zenei albuma vagy országosan játszott rádió-, illetve televízió felvétele, és rendelkezik lemezkiadóval és/vagy hivatásos zenei menedzserrel kötött szerződéssel. A műsorban jövőre is több különdíjat adnak majd át: „A Dal 2019 Legjobb Dalszöveg Írója” és a „A Dal 2019 Felfedezettje” elismerések mellett jövőre is lesz online Akusztik Dalverseny. A Dal 2019 nyertese képviselheti Magyarországot a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet 2019 májusában, Tel-Avivban rendeznek meg.
Már várják A Dalra a pályázatokat!
További híreink
Őze Áron nyerte el a rangos amfiteátrium-díját 
Kőszegi ősbemutató után vehette át az elismerést
Koltai Lajos és Rudolf Péter az idei életműdíjasok a Savaria Filmszemlén 
A filmes világ idén május 7. és 9. között ismét Szombathelyre irányítja a figyelmét: a 12. Savaria Filmszemle három napon át kínál színes programokat a filmkedvelőknek, a szakmának és az érdeklődő közönségnek. ...
Elhunyt Mario Vargas Llosa Nobel-díjas író 
Az író kívánságának értelmében nem lesz semmilyen ceremónia, családi körben hamvasztják őt el.
Ennyibe kerülnek a jegyek Jennifer Lopez koncertjére 
Elindult a jegyértékesítés a budapesti show-ra.
A régi Magyarország elfeledett hangszeres zenéje 
A Hungaricus együttes és barátai koncertje pódiumbeszélgetéssel várja az MCC-ben az érdeklődőket.
Kezdődik a nagyböjt, de mi az a hamvazószerda? 
„A böjtölés tisztítja a szívet, megvilágítja az értelmet, erősíti az akaratot, gyöngíti az érzékiséget, megfékezi a vágyakat, a szenvedélyek fáklyáit eloltja, és meggyújtja a tisztaság világosságát.” ...
Visszatér a POPCORNCERT! 
A Szombathely Város Fúvószenekarának következő koncertje, a POPCORNCERT-et 3 előadással március 8-án (szombaton) 15 órakor valamint 9-én (vasárnap) 11 illetve 15 órakor tartják a Agora Savaria Filmszínházban. ...
Csütörtökön kezdődik a mohácsi busójárás 
Kisfarsangi programokkal - a többi között busócsoportok, kisbusók és gyermek maskarások felvonulásával és farsangolásával - kezdődik meg a 24 helyszínen mintegy 100 programot kínáló, hat napon át zajló ...
Nevezzen a 12. Savaria Filmszemlére 
Január végéig lehet nevezni a 12. Savaria Filmszemlére: az építészet, a kulturális örökség és a sport a fókuszban.
Jókai Mór, az ünnepelt 
Jókai Mór (1825–1904) a XIX. század egyik legkiemelkedőbb alakja. Irodalmi munkássága hozzájárult a magyar nemzet szellemi örökségének gazdagításához. Az Országgyűlés 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé ...
Ress, azaz friss és ropogós - Vajon kit milyen alkotásra inspirál a szó? 
Korábbi hagyományt éleszt fel a Szombathelyi Képtár: adott témában várja helyi művészek bemutatkozó alkotásait.