Kacskaringós úton került Szombathelyre Magyarország egyik legjobb roma származású festőművésze – Ferkovics Józseffel beszélgettünk

Szerző: Boros Patrícia - Fotó: Bodorkós Máté • 2017. május 25., csütörtök •
Elgondolkodtató sztorikat hallottunk. Sőt, a művész azt is megmutatta, hol készülnek a festményei.
Kacskaringós úton került Szombathelyre Magyarország egyik legjobb roma származású festőművésze – Ferkovics Józseffel beszélgettünk

Ferkovics József az első olyan roma képzőművészek közé tartozik, akik művészetit végeztek. A festő mára komoly megbízásokat kap. Nem is csoda, hiszen képeivel, életfilozófiájával rögtön beírja magát minden művészetkedvelő szívébe.

Mikor, illetve minek a hatására döntöttél úgy, hogy festőművész leszel?

Ez egy érdekes dolog, mert ovisként abszolút nem volt érzékem a rajzoláshoz. Az óvónőm mesélte, hogy ököllel fogtam a ceruzát és úgy húztam a papíron, hogy fel is hasítottam vele azt. Nagyon meglepődött, amikor megtudta, hogy általános iskolás másodikosként megnyertem egy országos rajzversenyt. Idővel aztán jött magától a festés is. Sokszor mosolyogtak rajtam gyerekként, mert a festőművész helyett mindig azt mondtam, hogy „festékművész leszek”. Ezen a pályán indultam el, egy rövid kitérő után. Mivel intézetben nőttem fel, hiába javasolt az iskola a képzőművészetire, az egész csoportot bányásznak irányították Komlóra. Innen kerültem később a Pécsi Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába, ahol le is érettségiztem.

Kik voltak nagy hatással rád?

Az embert mindig érik hatások. Az ókoritól egészen a kortárs képzőművészetig, mindegyikben voltak meghatározó, csodálatos alkotások, amikre máig rácsodálkozom. Nagy kedvencem még most is például Leonardo da Vinci, Ton Schulten és Gyémánt László. Ahogy az ember korosodik, egyre jobban kiszélesedik a látóköre. A különböző izmusokban, iskolákban mind-mind találhatunk olyan valakit, akit kiemelünk magunknak. Ezek között lehetnek rangos művészek, de kevésbé ismertek is, akiknek ettől függetlenül kimondottan jó munkáik vannak.

Hogyan kerültél Szombathelyre?

Elég kacskaringós úton. Az életem legfontosabb állomásai között ott van például Nagykanizsa, Pécs és Budapest. Még most is – bizonyos szempontból - vándoréletet élek. Ráébredtem arra, hogyha valaki elmegy a fővárosból, akkor hamar elfelejtik, ugyanakkor még mindig ott van a kultúra központja. Emiatt vissza szoktam menni kisebb időközönként.

Igazi világutazó vagy. Nem csak itthon, külföldön is rengeteg kiállításod volt. Miért döntöttél úgy, hogy Szombathelyre költözöl?

Éltem már a Kanizsa melletti Sormáson és Galambokon is. Vérbeli vidéki gyerekként kimondottan idegesített Budapest belvárosában lakni. Az olyan helyeket szeretem, ahol sok a zöld. Fontos számomra, hogy ha városban is élek, egy rövid időn belül ki tudjak kerülni a természetbe.

Láthattunk már tőled tájképeket, portrékat és szakrális témájú alkotásokat is. Melyik áll hozzád a legközelebb?

Nincs kedvenc témám, ez attól függ, hogy mi foglalkoztat épp. Szeretek emberekkel dolgozni, így közel állnak hozzám a portrék, de legalább ennyire izgalmas számomra egy táj megfestése vagy különböző könyvillusztrációk készítése.  

Ha a témákat nézzük, milyen arányban vannak a képeid?

A Belügyminisztérium kérésére nemrég elkészítettem az Idolok című sorozatot, amin híres roma értelmiségiek szerepelnek a ’70-es évektől egészen napjainkig. Színészek, festők, művészek, írók, költők. Ez 65 képből áll, ezért úgy érzem, hogy most már inkább a portrék vannak többségben.

Ez egy nagyon speciális ág, amiben rengeteg lehetőség van. Szerinted minek kell leginkább klappolnia egy portrénál?  

Fiatalabb koromban, sokat portréztam a Balatonnál és a fővárosban. Akkoriban azt a trükköt vetettem be, hogy az elején úgy csináltam, mintha nagyon dolgoznék, de valójában csak az általános körvonalakat vittem fel a lapra. Közben beszélgettem az illetővel és megpróbáltam elcsípni a megfelelő, rá jellemző pillanatot. Az emberek – ha a saját portréjukról van szó – nagyon ragaszkodnak az élethűséghez, de szerintem, ha valaki leül egy festő elé, azt azért tegye, hogy megtudja, a művész mit lát belőle. Úgy gondolom, attól lesz a kép szép és hiteles, ha az alkotó – az illetőre jellemző vonások mellett -, azt adja vissza, ami lelkileg megfogja a másikban.

Ez felveti azt a kérdést is, hogy mitől lesz művészi egy kép. Szerinted mi a leglényegesebb ebben?

Rengeteg jól rajzoló ember van. Ez is egy tehetség, de szerintem a művészet ott kezdőik, amikor a művész a saját életfilozófiáját át tudja ültetni egy képre. Ez lehet akármilyen stílusú, fontos, hogy vállalja magát, azt, amit a világról gondol. Emellett egy jó képhez, tudunk történeteket társítani, beszélgetni róla, kíváncsivá tesz, megmozgatja a fantáziánkat.

Mi a te életfilozófiád, mit szeretnél közvetíteni az emberek felé?

Fontosnak tartom, hogy ebben a rohanó világban kicsit megállítsam az embereket és megmutassam nekik, mennyi apró szépség vesz minket körül.

Volt olyan meghatározó, intenzív élményed, ami a festészethez köthető?

Kimentem a galamboki halastóhoz festeni, amit egy erdő vesz körül. Érdekes látvány, mert a teljes fauna zöld, még a víztükörben is csak ezt látod. Mögém ült egy házaspár és figyelték, ahogyan dolgozom. Néhány óra eltelt, mire befejeztem a képet. Amikor mostam az ecsetemet, odajöttek hozzám és megköszönték, hogy itt lehettek és nézhették, ahogy a festmény elkészül. Kiderült, hogy tizenhárom éve éltek ott és mondták, hogy „ennyiféle zöld színt életükben nem láttak”. Örültek neki, hogy megmutattam, mi szépsége van annak a környezetnek, ahol élnek.

Mekkora a legnagyobb festményed?

Ezt Bódvalenkén készítettem el, a világhíres freskófaluban, ahol ma már közel 50 falfestmény díszíti az utcákat. Ott a legnagyobb képem, 26 x 4 méter. Ezt Bari Károly Madarak című cigánylegendája ihlette.

Az utóbbi időben egyre több tehetséges roma képzőművész került elő. Szerinted milyen a mostani cigány képzőművészet helyzete Magyarországon?

A ’70-es években élte első reneszánszát Magyarországon a roma képzőművészet, Balázs János felfedezésével, aztán szépen lassan jöttek a többiek. Akkoriban Európában elég nagy hulláma volt az autodidakta képzőművészeknek, főként Belgiumban és Németországban. Ez elérte Magyarországot is. Ennek egy szerencsés következménye volt, hogy elég sok roma származású képzőművész került elő az ismeretlenségből. A nagy lendület azonban idővel alább hagyott, annyi tehetség lépett a porondra, hogy egy kicsit bele is csömörlöttek ebbe a művészetkedvelők. A ’90-es évektől egyre több roma fiatal vett részt főiskolai vagy egyetemi művészeti képzésben. Ennek köszönhetően kialakult egy profi képzőművészekből álló réteg. Most nagyon nehéz ennek a generációnak, akik már tehetségükkel, végzettségükkel szeretnék igazolni, hogy helyük van a magyar vagy az egyetemes képzőművészetben.

Min dolgozol most?

Egy a minisztérium által rendelt sorozaton, ami harminc képből áll majd. Ezek a múlt századi roma mesterségeket fogják ábrázolni. Elég időigényes, mert hosszas kutatómunkát igényel.

kapcsolódó galéria


TOP

közösség

további frisss

lap tetejére