Hatalmas népszerűségnek örvendenek az új zenei irányzatok! (zenékkel)

BB • 2013. február 24., vasárnap •
„Milyen zenét hallgatsz?” – kapjuk meg gyakorta a kérdés. „Rock, pop, drum’n’bass, minimal, ska, dubstep, esetleg a klasszikusok?” És a válasz: „Klasszikus!” Már-már hihetetlennek tűnik, hogy a mai világban valaki arra adja a fejét, hogy klasszikus zenét hallgasson, azonban túlzó és kissé őrült világunkban már semmin nem szabad meglepődni. Főleg, ha valami már nem is az, mint aminek eddig gondoltuk. A klasszikus zenét, kérem, apróra darabolták és manapság már szinte minden könnyen fogyasztható dologba belekeverik. Most olyan új, zenei irányzatokra vetünk majd pillantást, melyek térhódítása napról napra exponenciálisan nő.

Néhány évvel ezelőtt Szombathelyen koncertezett napjaink egyik legnagyobbnak tartott orgonistája, Varnus Xavér. Akkor ő azt mondta: nincs különbség komolyzene és könnyűzene között, mert a zene, az zene. Az előadásában úgy próbálta bizonyítani az igazát, hogy addig a könnyebb zenei vonalat képviselő darabokat komolyabb, vaskosabb ruhába öltöztette, illetve ugyanezt fordítva. Az eredmény egészen egyedülálló lett, hatalmas sikert aratott.


Sokakban felvetődik a kérdés, mitől is klasszikus egy bizonyos fajta zene?! Vajon a klasszikus és a komolyzene ugyanazt takarja?! Az biztos, hogy megkülönböztethetőek a modern gépek által kreált zajoktól, már csak azzal is, hogy tisztán, a jól bevált, eredeti hangszereken szólaltatják meg a dallamokat. És, miért is olyan fontosak ezek a hangszerek jelen pillanatban? Mert az elmúlt években egy új zenei műfaj kialakulásához és elterjedéséhez pusztán két dologra volt szükség: a youtube-ra és egy igazi hangszerre. Íme egy kis kedvcsináló a New Age Classicalhoz:

Bár az előbbi számot még 1991-ben írta Jon Schmidt, könnyen tekinthetjük a New Age Classical korai előfutárának. Jon Schmidt egyébként már régóta híres zongorista, azonban a legújabb projektje révén vált világszerte ismertté és elismertté. Az új projekt éppen az új zenei irány népszerűsítéséről szól. A Jon Schmidt és Steven Sharp Nelson nevével fémjelzett "ThePianoGuys” elnevezésű amerikai zenei csapat első albumát csak 2011 decemberében adta ki. Mára a youtube-on több mint 217 millió letöltést regisztráltak a csatornájukon, ami különösen jónak mondható, hiszen teljesen más stílust képviselnek, mint például a Gangnem Style.

A csapat sikere a minőségi zenéken és videókon múlik. Gyakran készítenek mashup-okat, azaz írnak össze két-három számot eggyé. Eleinte inkább társítottak egymáshoz egy klasszikusnak mondott darabot és egy mai, populáris zenét. Később aztán volt, hogy filmzenéket dolgoztak át vagy egyszerűen fogtak egy klasszikus szerzőt és valamely darabját és egyszerűen „berockosították”. A lényeg minden esetben az, hogy az átíratok csakis zongorán és csellón szólalhatnak meg.

Az újfajta, klasszikusra hajazó zenei irányok igencsak terjedni látszanak. Ennek három-négy oka van: 1. A youtube miatt végtelenül könnyűvé vált elérni a közönséget. 2. Mivel csak egy-két hangszerre van hozzá szükség plusz egy jó minőségű kamerára, olcsón, gyakorlatilag bárki alkothat. 3. A műfaj jellegzetessége, hogy sokszor a régit újítja fel, tehát sokszor már eleve adott a garancia a sikerre. 4. Az igazi hangszerek, igazi kreativitást követelnek.

A New Age Classical-t definiálni nem könnyű – van, aki minden zenét oda sorol, amivel nyugalmat tud maga körül generálni. Sokan hallgatják jóga, meditáció, olvasás vagy masszázs során. Jómagam az új stílust csak „egyszálhangszeres” zenének hívom a kialakulóban lévő, javarészt mashup-okkal operáló, átiratzenék miatt. Ráadásul nem is feltétlenül sorolnám a New Age Classical-hez. Egy biztos: egyre többen veszik a fáradságot, hogy saját értelmezésükben adjanak elő egy-egy ismert számot, és a letöltéseket tekintve, már most hatalmas rajongótábora van a dolognak. Fogyasszák egészséggel!


„Nem számít, milyen korrupttá, kapzsivá és szívtelenné válhat egy-egy kormány, a gazdaság, a média és a vallási és jótékonysági intézményrendszer, a zene akkor is csodá­latos lesz.”

Kurt Vonnegut

közösség

további frisss

lap tetejére