Vízilabda: bronzérmes a Benedek-legénység!

SzR-nso.hu • 2016. január 23., szombat •
Benedek Tibor szövetségi kapitány szerint jó úton halad a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely harmadik lett a belgrádi Európa-bajnokságon. A házigazda szerbek otthon tartották az aranyérmet.
Vízilabda: bronzérmes a Benedek-legénység!

VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
FÉRFI TORNA
A 3. HELYÉRT 
MAGYARORSZÁG–Görögország 13–10 (4–2, 4–2, 2–1, 3–5)

"Egyértelműen látszott, hogy mi akarjuk jobban a bronzérmet és egy pillanatig sem hagytunk kétséget efelől" - mondta Benedek Tibor a görögök ellen megnyert bronzmérkőzés után, amikor már 16 ezer néző tombolt a Kombank Arénában a szerb-montenegrói finálé előtt.

"Az egyetlen bánatunk: nem adatott meg nekünk, hogy ilyen közönség előtt játszhassunk, ez egy ritka lehetőség egy sportoló életében" - mondta a szakember, majd úgy folytatta: "Cserébe viszont kaptunk olyan erőt, ami bizonyítja, hogy jól dolgozunk, és jól végeztük a munkánkat, hiszen egy rossz nyári szereplés után egy erős csapat tért vissza fél évvel később."

Benedek Tibor az elmulasztott olimpiai kvótával kapcsolatban hangsúlyozta, nyilván mindenkinek nagyon hiányzik a riói indulási jog kiharcolása, de a csapat nagyon jó úton jár, és ha ez a szellemiség megmarad, akkor továbbfejlődhet az együttes. Mivel a magyar válogatott elődöntőbeli vereségével lemaradt a szerb fővárosban megszerezhető egyetlen olimpiai kvótáról, így áprilisban, a Triesztben sorra kerülő kvalifikációs tornán szerezheti még meg a riói indulási jogot. A 12 csapatos viadalról - amelynek sorsolását szombat este 21 órától rendezik Belgrádban - négy válogatott jut ki az olimpiára.

"Természetesen nem a bronzérem volt a célunk, de ennek a mostaninak nagyon örülök. Nagyon jó védekezés mellett csak bizonyos helyzetekben nem működtünk jól, de több szinten bebizonyosodott, hogy jó, amit csináltunk" - fogalmazott Benedek Tibor.
A csapatkapitány Varga Dániel szerint is fontos volt a harmadik hely megszerzése. "Ez egy hivatalos elismerése a teljesítményünknek, és egyáltalán nem volt mindegy, hogy győztesként vagy vesztesként mehetünk-e tovább. Úton vagyunk ahhoz, hogy olimpiát nyerjük, ennek pedig fontos állomása volt az Európa-bajnokság" - mondta.
A Szolnok klasszisa hangsúlyozta, hogy a trieszti kvalifikációs tornának is vannak előnyei, ugyanis további négy-öt mérkőzést tudnak felhasználni arra, hogy fejlődjenek. "Ha riói perspektívából nézzük a dolgokat, nincs semmi baj..." - mondta.
Hosszú idő után tért vissza a válogatottba a center Kis Gábor, aki hangsúlyozta: "nagyon jó volt újra itt lenni a csapatban. Nagy volt az űr a szívemben a távollétem idején, de most kárpótolt az élet. Ebben a csapatban olyan a légkör, ami sehol másutt nincs meg" - jelentette ki.
A válogatott legfiatalabb játékosának, a 18 éves Manhercz Krisztiánnak ez volt az első felnőtt nemzetközi tornája. "Kevesen jutnak el ilyen szintre, örülök, hogy részese lehettem ennek a csapatnak, amelynek olyan kisugárzása van, mint - ahogyan hallottam - kevésnek volt ezelőtt. Az Európa-bajnokság elején talán kicsit stresszesebb voltam, de egyre jobban belelendültem és megszoktam a közeget. A végére sikerült olyan játékot nyújtanom, amit elvárok magamtól" - mondta a sportoló.
Manhercz Krisztián hozzátette, természetesen a riói olimpia az első számú célja. "Minden kisgyerek, aki elkezd vízilabdázni, arról álmodik, hogy egyszer olimpiát nyer. Persze oda kijutni is nagy dolog, minden nap ez jár a fejemben" - mondta.
A magyar férfiválogatott 24. érmét szerezte az Európa-bajnokságok történetében, 12 győzelem és hat második hely után hatodik alkalommal lett bronzérmes.

 

közösség

további frisss

lap tetejére