Szombathelyi női kézilabda: megismételhető az őszi szereplés!

Szita Róbert • 2016. február 20., szombat •
Minden bizonnyal a képen látható módon örülhet ma este, a Komárom elleni meccs után Balogh Gyula (Dudi), az SZKKA igazgató-helyettese és Bölöni Roland vezetőedző is. Előtte azonban még a Kozma Szerszám - Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia felnőtt csapatának vezetőedzőjét megkérdeztük a téli felkészülésről, a szezonkezdetről és a tavaszi idényről is.
Szombathelyi női kézilabda: megismételhető az őszi szereplés!

A téli felkészülés jól sikerült, elégedett vagyok, hiszen igazán jó ellenfelekkel játszhattunk. A két felkészülési tornán a másodosztály elitjével találkozhattunk. és négy győzelem mellett egy döntetlent értünk el. Védekezésünk stabilizálódott, a mezőnyben nagyon jól teljesítettünk, támadójátékunkat pedig a sok gól jellemezte. Reményeim szerint megismételhető lesz az őszi szereplés és bízom benne, hogy a Komárom legyőzésével folytatjuk jó sorozatunkat és az idény végén veretlenül nyerjük meg az NB II. északnyugati csoportját - tudtuk meg  Bölöni Roland vezetőedzőtől, aki még azt is elmondta, hogy a keretben nincs változás, az őszivel azonos összetételű csapat vág neki a tavaszi idénynek is. 

A szombaton 18 órakor kezdődő meccsről ÉLŐben tudósít a frisss.hu. 

közösség

további frisss

lap tetejére