Meszes-völgyi út: Hatékonyan lobbizott a helyiek érdekéért a kőszegi polgármester

• 2020. július 13., hétfő •
Nem adott engedélyt a Vas Megyei Kormányhivatal arra a beruházásra, mely erdészeti feltáró utat létesített volna a Meszes-völgyi erdőn keresztül. Bár az ügyre a hatóság állásfoglalása tette fel a pontot, információink szerint ezzel párhuzamosan Kőszeg polgármestere minden követ megmozgatott azért, hogy a település lakóinak érdekében megakadályozzák, hogy az új út érintse a kőszegi üdülőterületet.
Meszes-völgyi út: Hatékonyan lobbizott a helyiek érdekéért a kőszegi polgármester

Az ügy előzménye, hogy a Szombathelyi Erdészeti Zrt. feltáró utat kívánt építeni a Kőszegi-hegység lábánál elhelyezkedő települések tehermentesítése céljából. Útra egyébként valóban szükség volna, hiszen a kitermelt faanyag elszállítása fontos feladat. Az Erdészeti Zrt. terveinek ismeretében a kőszegi polgármester közleményben jelezte, hogy kíváncsi az érintett lakók véleményére. Akik határozottan állították, nem szeretnék, hogy ezen a nyomvonalon valósuljon meg a beruházás.

A kőszegi városvezetés már a kezdetektől fogva világossá tette, hogy szükség van a lakosság bevonására. Básthy Béla, Kőszeg polgármestere az ügyben tartott közmeghallgatás után a megyei napilapnak úgy nyilatkozott: alaposan, nagyon sokféle szempontból, sok ember bevonásával tanulmányozták a kérdést. Az erdészetnek azt javasolta, hogy keressenek más megoldást.  (link: https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-erintett-ingatlantulajdonosok-feltik-a-nyugalmukat-a-koszegi-hegysegben-3978339/) Információink szerint már ekkor is megfogalmazódtak azok a természetvédelmi dilemmák, melyeket most a Vas Megyei Kormányhivatal is megerősített.

 

Lapunknak többen is elmondták, hogy Básthy Béla hatékonyan képviselte a kőszegiek érdekét: a háttéregyeztetéseken világossá tette, hogy ez az út ebben a formában semmiképpen sem épülhet meg. Információink szerint az Erdészeti Zrt. sem szeretett volna olyan megoldást, amely heves ellenállásba ütközött volna, így a beruházás leállításának bejelentése bármelyik percben várható volt.

Végül a Vas Megyei Kormányhivatal hatósági észrevételei miatt okafogyottá vált a kérdés. A hatósági állásfoglalás világos jogszabályokra hivatkozva utasította el a beruházást.

közösség

további frisss

lap tetejére