Jó hírt közölt Varga Mihály, örülhetnek a nyugdíjasok

index.hu • 2024. április 28., vasárnap •
Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebookon jelentkezett egy videós bejegyzéssel, amelyben arról beszél, hogy mi történt az elmúlt időszakban a nyugdíjakkal.
Jó hírt közölt Varga Mihály, örülhetnek a nyugdíjasok

A nyugdíjasok számíthatnak Magyarország kormányára – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter és Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap, a Jókor magazin megjelenése alkalmából készült, a főtanácsadó Facebook-oldalán megosztott közös videóban. Erről írt az index.hu.

„A tavalyi 18,5 százalékos nyugdíjemelés után idén év elején 6 százalékkal növeltük a nyugdíjakat, februárban pedig ismét kifizettük a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat”

– mondta a miniszter.

Hozzátette, hogy az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent, ugyanis az éves infláció ennél várhatóan jóval alacsonyabb lesz.

Varga Mihály szerint így nemcsak megőrzik a nyugdíjak vásárlóerejét, hanem emelik is azt. Azt mondta, hogy a nyugdíjak összegét 2010 óta a kétszeresére emelték, a reálértékét pedig több mint 20 százalékkal javították. 
 

Kép: archív

közösség

további frisss

lap tetejére