Ezek most a magyarok kedvenc használt autói

• 2021. április 21., szerda •
Az első negyedévben 184 533 használt autó cserélt gazdát Magyarországon, ami 4,2 százalékos visszaesést jelent az előző év hasonló időszakához képest.
Ezek most a magyarok kedvenc használt autói

Visszaesést hozott az első negyedév a használtautó-piacon: az elemzések alapján januártól március végéig összesen 184 533 használt gépkocsit értékesítettek határon belül, ami 4,2 százalékkal elmarad a 2020-as eredménytől.

MÁRCIUSBAN AZONBAN MÁR MEGFORDULT A HÓNAPOK ÓTA ÉRZÉKELHETŐ TREND,

és elindult fölfelé a piac: a harmadik hónap 5 százalékkal több szerződéskötést hozott - áll a Das Weltauto közleményében.

A használtautó-értékesítések száma áprilisban és májusban is felülmúlhatja a tavalyi számokat, ugyanis 2020-ban a második negyedév számos bizonytalanságot szült, emiatt sokan elhalasztották akkor a vásárlást.

A STATISZTIKÁK ALAPJÁN AZ ELSŐ HÁROM HÓNAPBAN ÁTÍRT AUTÓK MINDÖSSZE 14,6 SZÁZALÉKA VOLT ÖT ÉVNÉL FIATALABB,

75 százalékban még mindig a tíz évnél idősebb modellek domináltak. Legtöbben Budapesten, Pest megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vettek használt autót.

A hazai vásárlók közül legtöbben alsó-középkategóriájú (29,3 százalékos piaci részesedés) autót kerestek, de a kisautók (22,4 százalék) és a felső-középkategóriás modellek (15,1 százalék) is népszerűek voltak. Az SUV-modellek feljöttek a negyedik helyre, immáron 11 százalékos szeletet kihasítva a tortából.

A MÁRKÁK RANGSORÁT HÁROM HÓNAP UTÁN AZ OPEL VEZETI A VOLKSWAGEN ÉS A SUZUKI ELŐTT,

a tíz legnépszerűbb márka között azonban feltűnik a BMW, a Mercedes és az Audi is, amely egyértelműen mutatja a prémiummodellek iránti keresletet a piacon.

A NÉPSZERŰSÉGI LISTÁN MESSZE KIEMELKEDIK AZ OPEL ASTRA ÉS A SUZUKI SWIFT, ÉVEK ÓTA MEGINGATHATATLAN EZ A PÁROS AZ ÉLEN;

harmadik helyen, három hónap után a Ford Focus áll, szoros versenyben megelőzve a Volkswagen Passatot és a Golfot.


Forrás: origo.hu
Kép: MARTON SZILVIA - ORIGO

közösség

további frisss

lap tetejére