290 vizsgált élsportoló közül 29 volt korona-pozitív

• 2020. május 22., péntek •
Öt sportág élsportolóit tesztelte a Lacza Zsombor vezette kutatócsoport a Testnevelési Egyetemen. Az öt sikersportág válogatottjain elvégzett kutatás kimutatta: az egészségügyi dolgozók után az élsportolóké a legveszélyeztetettebb társadalmi csoport Magyarországon.
290 vizsgált élsportoló közül 29 volt korona-pozitív

Pozitív mintát szolgáltató, önként jelentkező élsportoló főképp a magyar úszóválogatott koronavírus-fertőzésen átesett tagjai közül került ki, de a birkózóválogatott, két válogatott kajak-kenus, és egy-egy ismert vívó és kerékpáros is adott mintát. A kutatás világviszonylatban is egyedülálló, mert hasonló élsportolói minta alapján nem jelent még meg publikáció a koronavírus-járvány eddig eltelt hónapjai alatt – áll a TE közleményében.

A kutatás azt mutatja, hogy a 290 vizsgált sportoló 10 százaléka átesett a vírusfertőzésen, ami százszorosan felülmúlja a teljes népességben tapasztalt számot. Általánosan kijelenthető, hogy az élsportolók viszonylag tünetmentesen jutnak túl a fertőzésen, de mindez nem jelenti azt, hogy nem fertőznek. Ami emellett egyértelműen aggodalomra adhat okot: a fertőzött sportolók közül csupán egy versenyzőnél alakult ki védettség, így a betegséget az élsportolók jelentős része újra elkaphatja.

A kutatócsoport az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, vérplazma-terápiával segíti a súlyos fertőzötteket. Eddig több mint 350 korábbi fertőzött önkéntes jelentkezett, 120-an vettek részt előszűrésen, és folyamatosan zajlik az ellenszérum készítése, amely 10 beteg részére már beadásra is került. A szérum előállításában az OrthoSera Kft. partnere a KEDPLASMA Magyarország és az Országos Vérellátó Szolgálat, a betegek kezelése a Semmelweis Egyetem segítségével valósul meg, de fontos partner a munkában a Pécsi Tudományegyetem virológiai központja és a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház is – zárul a TE közleménye.

közösség

további frisss

lap tetejére