A HAGYMÁT IS HAGYMÁVAL!

Szerző: frisss.hu • 2018. február 01., csütörtök •
Ki ne ismerné Kabos Gyula híres mondását a felejthetetlen Hyppolit a lakáj című filmből? Bizony a hagyma a magyar konyha nélkülözhetetlen alapélelmiszere. Lehet főzni, sütni, párolni, tölteni. Készülhet belőle leves, főétel sőt, mint lentebb látják még tésztaféle is! Próbálják ki receptjeinket, aligha fogják megbánni!
A HAGYMÁT IS HAGYMÁVAL!

Párizsi hagymaleves

Hozzávalók: 4 db vöröshagyma, 2 db póréhagyma, 2 evőkanál vaj,2 evőkanál liszt, 2 db húsleves kocka, 1.5 dl száraz fehérbor, őrölt bors, szerecsendió, só. A tetejére: 20 dkg ementáli sajt, 20 dkg kenyér

A hagymát tisztítsuk meg, és vágjuk vékony karikákra. A vajat óvatosan olvasszuk meg és ezen, kis lángon 25 percig pároljuk a hagymákat, közben többször keverjük meg. Amikor karamellizálódott, tehát szép barnás lesz a színe, szórjuk rá a lisztet. Öntsük fel a borral, körülbelül egy liter vízzel, és morzsoljuk bele a leveskockákat. Sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval is ízesítsük, és forraljuk össze 15 perc alatt. Ekkor az alkohol elpárolog belőle, a leves pedig besűrűsödik. A tetejére rakjunk pirítóst, és szórjuk meg bőségesen reszelt sajttal. Akkor az igazi, ha ráolvad. Forrón tálaljuk.

Hagymás szelet

 Hozzávalók: 3-4 nagyobb fej vöröshagyma, 50 dkg sertéscomb, só, bors, pirospaprika, liszt,
étolaj

A hagymákat meghámozzuk és felvágjuk apróra, majd egy kis olajba elkezdjük párolni.
Amíg párolódik, felszeleteljük a húst, alaposan kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, és lisztbe forgatjuk.  Ha a hagyma már jó üveges lett, akkor megszórjuk egy kis borssal és a paprikával, felöntjük vízzel, majd hagyjuk még egy pár percig főni. A lisztbe forgatott hússzeleteket beletesszük a hagymás mártásba, és ha szükséges akkor még felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a húsokat. Fedő alatt készre főzzük, kb. 15-20 perc alatt. Puliszkával vagy krumplipürével tálaljuk.

Hagymás gombás tojással töltött csirkemell

Hozzávalók: 4 db csirkemell, 2 fej vöröshagyma, 20 dkg champignon, 4 db tojás,1 debreceni kolbász,1 cs. petrezselyemzöld, olaj vagy zsír, A panírozáshoz: liszt, tojás, zsemlyemorzsa

A vöröshagymát megtisztítjuk, feldaraboljuk és kevés zsiradékon megpirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott gombát, ízesítjük sóval, borssal és addig pároljuk, míg a levét el nem forrja. Ekkor hozzáadjuk a csíkokra darabolt debrecenit és a finomra vágott petrezselyemzöldet. Ezt még egy kicsit pároljuk, majd hozzákeverjük a felvert tojást és készre sütjük. Amíg a töltelék hűl elkészítjük a húsokat. A csirkemellet vékonyabb oldalánál bevágjuk de nem végig, vagyis szétnyitjuk. Egyenletes vékonyra klopfoljuk, sózzuk. Így lesz 4 jó nagy kiklopfolt húsunk, amelyekre a tölteléket szétosztjuk, majd felgöngyöljük a húst. Végül a szokásos módon bepanírozzuk és fedő alatt közepes tűzön kisütjük.  Érdemes félórát hűlni hagyni, mert úgy lehet szépre szeletelni.

Klasszikus hagymás rostélyos

Hozzávalók: 4 szelet rostélyos (kb. 4 x 12-15 dkg-os), só és frissen őrölt fekete bors, kb. 1-1 evőkanál olaj és vaj a sütéshez, 2 evőkanál liszt, 20 g vaj, 3+2 fej felkarikázott vöröshagyma, 500 ml marhaalaplé, 1-2 teáskanál mustár, olaj a hagyma sütéséhez, Ajánlott köret: főtt-sült burgonya

A konyhakész húst kivesszük a hűtőből és szobahőmérsékleten 20 percig pihentetjük, majd rostjaira merőlegesen bevagdossuk, a kés lapjával megnyomkodjuk (vagy enyhén megklopfoljuk), sózzuk, borsozzuk, lisztbe mártjuk, forró zsiradékban (olaj + vaj) - oldalanként 2 perc alatt - kérget sütünk rá, kivesszük és félretesszük. A serpenyőben visszamaradt zsiradékhoz 20 g vajat és 3 db felkarikázott vöröshagymát adunk. Világosbarnára pirítjuk, megszórjuk egy evőkanál liszttel, picit továbbpirítjuk, hozzáadjuk a félretett hússzeleteket, felöntjük az alaplével, sózzuk, borsozzuk, ízesítjük mustárral, és kb. 60-70 perc alatt puhára pároljuk a rostélyost. Amikor a hús elkészült, akkor a maradék felkarikázott hagymánkat karikáira szedjük, megszórjuk 1 evőkanál liszttel, forró olajban kisütjük, majd sózzuk. Tálalásnál fejenként két szelet húst kínálunk a hagymás szósszal együtt, a rostélyost meghintjük a pirított hagymakarikákkal, és főtt-sült burgonyát adunk mellé.

Lilahagyma lekvár

Hozzávalók:4 fej lilahagyma, 2 fej vöröshagyma, 1 kis csokor kakukkfű, 1,5 dl jóféle száraz vörös, 1 evőkanál vaj, 4-5 evőkanál virágméz, 2 evőkanál olívaolaj, 3 evőkanál balzsamecet, 1 evőkanál só,1 evőkanál durvára őrölt rózsabors

A megtisztított, félbevágott hagymákat lapjára fektetve egy jó éles késsel szeleteljük fel, lehetőleg hajszálvékonyra. Az olívaolajat a lábosba löttyintjük és nagy lángon felmelegítjük.  Ha átforrósodott az edény adjuk hozzá a hagymaszeleteket. Amikor a hagyma kissé megfonnyadt, vegyük le a lángot, a lehető legkisebbre és fedjük le. Körülbelül 50 percig nem lesz dolgunk vele, de néha azért kukkantsunk a fedő alá.

Amikor kész, akkor mehet rá a só és a bors, majd a bor és a balzsamecet is! Ismét növeljük a a lángot alatta, ha felforrt, visszavehetünk kicsit. A továbbiakban kis lángon, további 30 percet adjunk az ízeknek a kibontakozásra. Ha 90%-ban elfőtt a leve, mehet bele a méz.   
Ettől kezdve gyakrabban keverjünk rajta, nehogy le találjon égni. A felaprózott kakukkfű is mehet a hagymához, tíz-húsz percnek elégnek kell lennie, hogy besűrűsödjön a hagymalekvár. Ha már jó ragadós és lekvárszerű, kapcsoljuk le a hőforrást és pár perc pihenőt követően kanyarintsunk bele egy evőkanál vajat. Ha sikerült elkeverni, mehet a kigőzölt befőttesüvegbe. Bár a hagymalekvárunk sokáig eláll, nem kell félni, mivel hamar el fog fogyni. Egészen kitűnő sült húsok és grillételek mellé!

Libazsíros-lilahagymás pogácsa

Hozzávalók:50 dkg liszt,1 púpos ek. libazsír,1 dl tej, 1 kk. cukor, 4 dkg élesztő,1 db tojás, 2-3 dl tejföl,3 tk. só, libazsír (a kenéshez), 2-3 fej lilahagyma, a tetejére:1 felvert tojás

A hagymát felkockázzuk, és kevés libazsíron megfuttatjuk, majd félretesszük hűlni. Az élesztőt a langyos tejjel és a kevés cukorral hagyjuk felfutni. A lisztet a zsírral összemorzsoljuk, hozzáadjuk a többi hozzávalót és a felfuttatott élesztőt. Alaposan összedolgozzuk, majd az egészet kinyújtjuk. Megkenjük nagyon vékonyan libazsírral, és rátesszük kihűlt párolt lila hagymát. Ezután jön a hajtogatás. A tészta egyik szélét behajtjuk kb. 2/3 részig, majd erre ráhajtjuk a másik oldalt. Végül a fenti részt hajtjuk 2/3 részig, és az alsót ráhatjuk. Kilisztezett tálba rakjuk, majd hűtőbe kb. 1 órát pihentetjük. Újra kinyújtjuk, vékonyan megkenjük ismét libazsírral, megszórjuk lilahagymával és újra hajtogatjuk majd ismét 1 órát pihentetjük a hűtőbe. Aztán még egyszer megcsináljuk a műveletet. Miután ”kellően kipihente magát,” a sütőt bekapcsoljuk 180-200 fokra, a tésztát lisztezett munkafelületen jó ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, a tetejét egy recés késsel bevagdossuk és egy pogácsa szaggatóval felvert tojással lekenjük a tetejüket, és kb. 15-20 perc alatt sütőben megsütjük.

 

kapcsolódó cikkek

közösség

további frisss

lap tetejére