Nemcsak kibújt, szinte átszabta a szög a zsákot

• 2020. szeptember 17., csütörtök •
Most már teljesen egyértelmű, hogy a jelenlegi baloldali városvezetés palira vette tavaly a szombathelyieket - ez talán a legfontosabb konklúziója az MSZP Vas Megyei és városi tisztújításának.
Nemcsak kibújt, szinte átszabta a szög a zsákot

Érdekes képpel jelentkezett szerdán a megújuló Vas megyei és szombathelyi MSZP vezérkara, bár az, hogy ezt a Városháza teraszán sikerült elsütni és nem pedig a küldöttgyűlés helyszínén, már csak hab a tortán. Persze, mindenre van magyarázat, így erre is: állítólag a fotó csak illusztráció volt, nem ott és nem akkor készült, ahol és amikor a küldöttgyűlés volt. Rendben, kissé kétkedve bár, de elhisszük.

Viszont érdemes pár szót ejteni az új vezérkarról: Fehér László, Celldömölk szocialista polgármestere lett az elnökhelyettes, Szabó József, Répcelak polgármestere az egyik alelnök - eddig nincs is ebben semmi meglepő, hiszen ők azon kevesek közé tartoznak, akik megmaradtak hithű MSZP-seknek. Nem bújtak senkinek és semminek a bőrébe csak azért, hogy embereket megtévesztve szavazatokat gyűjtsenek hatalmi ambícióik kiteljesítése érdekében. Nem úgy Horváth Soma és Bokányi Adrienn! Előbbi lett a párt megyei szervezetének elnöke, utóbbi pedig elnökségi tagja, valamint a szombathelyi szocialisták elnöke. 


Most akkor hogy is van ez?

Ciki volt MSZP-sként indulni tavaly, esetleg nem jött volna annyi szavazat? Valahogy elfelejtették megemlíteni a tavalyi kampány során, hogy csak a nevük változott, a mögöttes tartalom és irányelvek úgyanúgy szocialisták maradtak a korábbi pártideológia szerint. Éljen Szombathely! Egyesület... Ez nem egy civil egyesület, hanem a bukott baloldal reinkarnációja. Ez az álcivil kezdeményezések tökéletes példája, amellyel szombathelyi szavazók ezreit csapták be. A vér nem válik vízzé, ahogy a kutyából sem lesz szalonna...

Ennek fényében érdemes szem előtt tartani azt a tényt, hogy a vasi megyeszékhelyt jelenleg az MSZP és a DK irányítja, kiegészülve egy makrancos független DK-szimpatizáns (korábbi MSZP-s) Czeglédy Csabával és a pro savariás Koczka Tiborral, akiknek most nagyon nem tetszik, hogy Molnár Miklós alól pont azok húzták ki a Vasivíz vezérigazgatói székét, akik abba beleültették. Izgatottan várjuk, hogy ebben a baloldali cicaharcban ki húzza a rövidebbet. 

 

Ne feledjük, a közeljövőben dönteni kell a Médiaközpont igazgatójának személyéről - vajon a 7 között ott van-e az a pályázó, aki a szocialistáknak, a DK-soknak, és a Pro Savariának is megfelel? És akkor még az LMP-t (Ungárt) nem is említettük, pedig köztudott már, hogy ki fizeti a révészt, ahogy az is, hogy az új direktornak egy húron kell pendülnie az ugytudjuk.hu főszerkesztőjével, aki ugyebár egyben a Médiaközpont szakmai tanácsadója is 8 órás kötetlen munkaidőben havi bruttó 500.000 forintért.


Illusztráció: mszp.hu

közösség

további frisss

lap tetejére