Levéltorlasz a bicikliúton

sd • 2020. november 24., kedd •
Olyan szép munkát végzett a szél, hogy már csak zsákba, vagy egy platós kisteherautóra kellene pakolni azt a levélkupacot, ami a Perintparti sétányon akadályozza a kerékpáros közlekedést.
Levéltorlasz a bicikliúton

Egy-két hete lettünk figyelmesek a jelenségre a Perintparti sétányon, eleinte hosszabb sávban terítette be a kerékpárutat a levéltakaró, ami az akkori párás, ködös időjárás miatt ráadásul meglehetősen síkossá vált. Vártunk egy kicsit, nem akartunk egyből károgni, hátha észreveszik az illetékesek, akiknek el kellene takarítaniuk. Telt-múlt az idő, a vastag levéltakaró csak nem akart eltűnni, de ahogy száradt, a szél megtette azt a szívességet, hogy kupacba rendezte. Szerény véleményünk szerint elérkezett az idő, hogy összeszedjék a szakemberek, mert elég szerencsétlen helyen gyűlt össze a sok lehullott levél. Ugyanis aki a sportkomplexum irányába halad, rendszerint áttér inkább a másik sávba, hogy kikerülje a kupacot. Aki viszont lendületből érkezik a sportkomplexum felől rendeltetésszerűen a saját sávjában, könnyen összeütközhet a kupacot kikerülőkkel. Tehát fennáll a balesetveszély is. Meg kell várni, hogy ez bekövetkezzen?

közösség

további frisss

lap tetejére