Először végeznek helikopteres parlagfű-felderítést

MTI, kaposvarmost.hu • 2018. augusztus 30., csütörtök •
Becslések szerint a lakosság mintegy 15-20 százaléka allergiás.
Először végeznek helikopteres parlagfű-felderítést

Heves megyében az egynapos szemlét a Belügyminisztérium és az Agrárminisztérium támogatja – jelentette be a megyei kormányhivatal főigazgatója. Seszták Attila hangsúlyozta: a kormányhivatal a parlagfű elleni hatékony védekezést közérdeknek tekinti, az ellenőrzés évek óta tervszerűen, július 1-jétől október végéig tart. Az eltelt csaknem két hónapban mintegy 33 ezer hektárnyi terület földi szemlézését végezték el. A Készenléti Rendőrség helikopterével egyetlen nap alatt ennek több mint négyszeresét, várhatóan körülbelül 150 ezer hektárnyi területet ellenőriznek. Ez nagy segítséget jelent a földről nehezen észrevehető, vagy nehezen megközelíthető parlagfüves „foltok” felderítésében – mondta, hozzátéve, hogy a vizsgálatok a nap folyamán három útvonalon 48 települést érintenek. A parlagfű a leggyakoribb gyomnövény Magyarországon, virágpora több allergiás megbetegedés kiváltója mint az összes többi allergén növény együttvéve. Becslések szerint a probléma már a lakosság mintegy 15-20 százalékát érinti.

közösség

további frisss

lap tetejére