Ezt a számot szerdán pótolják – Szombathelyen, a Sugár úti Atlétikai Centrumban. Mint arról már beszámoltunk, a 124. atlétikai országos bajnokság vasárnapi versenynapját a viharok és a nagy mennyiségű eső miatt félbe kellett szakítani. Négy számot nem sikerült lebonyolítani. A futószámokat még éppen be tudták fejezni. A női távol- és férfi hármasugrásról viszont szó sem lehetett – víz alatt állt az ugrógödör és környéke a Lantos Mihály Sportközpontban, de hasonló ok miatt elmaradt a férfi súlylökés is. Ezt a három számot feladták a szervezők, kedden pótolják őket az Ikarus pályáján. A nagy érdeklődéssel várt férfi kalapácsvetést azonban próbálták megmenteni. Eredetileg 17.25-kor kezdődött volna, de a dobókör és környékének víztelenítése időbe telt, és még meg ki kellett várni a női diszkoszvetők viadalát is. Este fél nyolc is elmúlt már, amikor elrajtolt a húszfős mezőny első sorozata – de már az első kör sem fejeződhetett be, egy szupercella érkezett a helyszín fölé, mindenki menekült. Esély sem volt már folytatni a versenyt – mondta Németh Zsolt, a Szombathelyi Dobó SE mesteredzője, egyben a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke a Vas Népének adott interjúban. Mivel az MTK pályája foglalt a Maccabi Játékok miatt, új helyszínen, Szombathelyen, a Sugár úti pályán rendezik meg ma a férfi kalapácsvetést az eredeti, 17.25-ös kezdéssel. Ez volt a célszerű választás, hiszen a húsz indulóból 11 szombathelyi és a többiek is mind dunántúliak. Székesfehérvári a legtávolabbról érkező.
Elmosta az eső, Szombathelyen pótolják a kalapácsvető versenyt
További híreink
Eszméletlen bunyót vettek fel az 1-es villamoson 
Az utasok a verekedés láttán menekültek, amerre tudtak.
Nagy Márton: 2024-ben nálunk fog a leggyorsabban nőni a GDP úgy is, ha nincs uniós forrás 
A reálbérek emelkedése a gazdasági fellendülés kulcsa, ugyanis a fogyasztás húzhatja a beruházásokat is.
Örülhetnek a vásárlók – újabb tizennyolc termékkörben jöhet árcsökkenés! 
Bekerülhetnek az online árfigyelőbe az ételallergiások által leggyakrabban fogyasztott termékek – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Ónos eső és havazás váltja egymást 
Kedden az ország nyugati harmadában az eső mellett a késő délutáni, esti órákban havas eső, az Észak-Dunántúlon tartósabb ónos eső várható (átmeneti ónos eső ekkor a főváros térségében is előfordulhat), ...
"A diploma nem elég, váljanak jó emberré!" 
Reménykeltő, mennyi jót képes kihozni egy mai egyetemistából az, ha pozitív példát lát. Ha megtanul adni és segíteni. Ha végül nemcsak a fizetést, hanem a hasznosság érzését is sokra becsüli. Nem üres ...
Akkor se tudsz majd gyorsan hajtani, ha akarsz 
Az Európai Unió jelentősen csökkenteni akarja a halálos közlekedési balesetek számát. Radikális megoldás jöhet a gyorshajtás ellen.
Aggódnak a hatóságok: túl vonzó a migránsoknak Németország 
„Húzófaktorok” járulnak hozzá a Németországba irányuló illegális migráció növekedéséhez a német hatóságok szerint.
Brüsszeli korrupció: több száz alkalommal manipulálták az uniós demokráciát 
Az Európai Parlamentet érintő vizsgálat több mint 300 befolyásolt ügyről rántotta le a leplet. A brüsszeli korrupció szálai mélyebbre érnek, mint azt bárki gondolta volna.
Nyílt nap az MCC Középiskolás Programja iránt érdeklődő 9-11. évfolyamos diákok számára

E-learning kurzusok, workshopok, szakmai napok, tehetségtáborok, külföldi tanulmányutak, ingyenes nyelvi képzések.
Szijjártó Péter: Magyarország az új európai gazdasági korszak nyertesei közé tartozik 
Magyarország az elektromos autóipari átállás, és ezáltal pedig az új európai gazdasági korszak nyertesei közé tartozik, ez annak is köszönhető, hogy a kormány a lehető legjobb együttműködést alakította ...
Mutatjuk, hogy meddig maradnak a kemény mínuszok 
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Jó hírt kaptak az autósok, olcsóbb üzemanyagot hoz a Mikulás 
A 95-ös benzin literenkénti átlagára szerdától várhatóan 577 forint lesz, míg a gázolajért 598 forintot kell fizetni. Így a gázolaj bruttó 6 forinttal lesz várhatóan olcsóbb.