Csütörtöktől elsőbbséget biztosítanak a 65 év felettieknek a postákon

• 2020. november 25., szerda •
Ez azt jelenti, hogy az ország összes postáján a nyitást követő egy órában elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek, ezért az idősek számára javasolják, hogy közvetlenül nyitás után érkezzenek, többi ügyfelüktől pedig türelmet kérnek - közölte a Magyar Posta.
Csütörtöktől elsőbbséget biztosítanak a 65 év felettieknek a postákon

Szintén a koronavírus-járvány miatt, a fertőzésveszély csökkentése érdekében a Magyar Posta újra bevezeti az egyedi várakozási rendet, amelynek értelmében egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat az ügyféltérben, ahány kiszolgáló pult működik. A többieket arra kérik, hogy a bejárat előtt, egymástól legalább 1,5 méteres távolságra várakozzanak. Az ügyfelek beléptetését, irányítását - ahol szükséges - egy postai munkatárs segíti majd.
   
A Magyar Posta továbbra is megtartja a korábban meghozott védőintézkedéseket: érintésmentes kézbesítéssel adják át a postai munkatársak a személyes átvételt igénylő küldeményeket, aláírás helyett igazolványadatok bemutatásával. A postákon, kézbesítéskor, az üzemekben és az irodákban is kötelező a maszk használata, a nagy létszámú telephelyeiken a beérkezéskor rendszeres a testhőmérsékletmérés - olvasható a társaság közleményében.


kép: koronavirus.gov.hu

közösség

további frisss

lap tetejére