Az első szemeszterben december 15., szombatig adhatják le diákhitel kérelmeiket a hallgatók, és az újévben január 15-én kaphatják kézhez a megigényelt kölcsön összeget - hívta fel a figyelmet közleményében a Diákhitel Központ Zrt. Kiemelték, hogy fontos figyelni a határidőre, ugyanis, aki december 15-e után adja le igényét, csupán március közepén juthat pénzhez. Az igénylést megkönnyíti, hogy elektronikus aláírással is meg lehet kötni a szerződést. A 2,3 százalékos kamatú, szabad felhasználású Diákhitel1 egész félévre visszamenőleg is igényelhető, így akár egy összegben 350 ezer forinthoz is hozzájuthat a hallgató. A 0 százalékos Diákhitel2 a képzési díj kiegyenlítésére fordítható, amelynek felvételével kizárólag az önköltséges képzésben résztvevő fiatalok élhetnek. A felvehető hitelösszegek a Diákhitel1 esetében képzési formától függetlenül, havonta legkevesebb 15, de maximum 70 ezer forint, a kötött felhasználású Diákhitel2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege.
Alig pár napig lehet már csak igényelni a Diákhitelt!
További híreink
Politikai vihar a viharban: keményen kiosztották Magyar Pétert a reptér leállása miatt 
120 km/órás szél, lezárt kifutópálya, törött tűzjelző – a budapesti reptér hétfőn szó szerint vihart élt át. Csakhogy nemcsak az időjárás volt kegyetlen, hanem a közéleti reakció is: Magyar Pétert ...
Visszatér a kánikula, aztán jön a fordulat 
Hétvégén újra 30 fölé emelkedik a hőmérséklet.
Lesújtó híreket közölt a Világbank: jelentős gazdasági visszaesés várható idén 
Egyedül Kína tartja magát.
Adómentes lesz júliustól a csed és a gyed 
A csecsemőgondozási díj és a gyermekgondozási díj után nem kell adót fizetni a jövő hónaptól. A csed extra bevezetése mellett pedig két lépcsőben megemelik a családi adókedvezményt is. A Kopp Mária Intézet ...
Ezek a melanóma leggyakoribb jelei 
Mutatjuk, mire figyeljen és mikor érdemes felkeresni az orvost.
Az országgyűlés megszavazta: Polt Péter lett az Alkotmánybíróság új elnöke 
Egyúttal megválasztották helyére az új legfőbb ügyészt.
Forgalmas úton mentették meg a kisfiú életét a hős pécsi autósok 
Elképesztő és szívszorító jelenet tanúi lehettek azok, akik az Athinay úton jártak nemrég.
Hidegfront érkezik, de csak a viharos szelet hagyja majd maga után 
Lassú felmelegedés jön a következő napokban.
Dánia bekeményít, szigorú korlátozások jöhetnek a közösségi médiában

A dán uniós elnökség prioritásának tartja a gyermekek online védelmét, a júliusban startoló soros elnökség előtt fontolóra vették, hogy teljesen megtiltanák a közösségimédia-használatot a 15 év alatti ...
Isten hozott Csongor, Abigél, Oszkár és a többiek! 
Anyakönyvi hírek!
Áttörés: japán tudósok olyan műanyagot fejlesztettek ki, amely órákon belül feloldódik a tengervízben 
A kutatók ezzel meg tudják gátolni a tengerekben felhalmozódó műanyagszemét további növekedését. Az alkotórészek só hatására szétesnek.
Csehországban legalizálták a marihuánát, máris megduplázódott a droghasználók száma 
A cannabis csehországi legalizálása után a diákok 13 százaléka használta az elmúlt 30 napban, ami kétszerese az ESPAD-országok átlagának – ismertette Téglásy Kristóf, a Drogkutató Intézet stratégiai ...