Vasúti átjáróban parkolt, pénzbüntetést kapott

frisss • 2018. szeptember 29., szombat •
Az Őrségben történt az eset.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a közlekedés biztonsága elleni vétség miatt emelt vádat az ellen a kamionsofőr ellen, aki megállt a teherautóval az egyik őrségi vasúti átjáróban 2018 júliusában. A vádirat szerint a vádlott egy pótkocsis kamionnal közlekedett a 7454. számú főúton Csörötnek irányába, amikor behajtott egy fény- és félsorompóval biztosított vasúti átjáróba, ahol megállt a teherautóval. A fénysorompó időközben pirosra váltott, a félsorompók pedig rácsukódtak a tehergépkocsira, majd letörtek. A vádlott elhagyta a járművel a baleset helyszínét. A vádlott megszegte azt a közlekedési szabályt, ami szerint a vasúti átjárón folyamatosan – megállás nélkül – legalább 5 km/h átlagsebességgel szabad áthaladni. A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

közösség

további frisss

lap tetejére