Kertmozi lett a szombathelyi Fő tér

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2016. július 18., hétfő •
Bár a szombati időjárás nem kedvezett a szabadtéri programoknak, vasárnap végre megérkezett a napsütés, és húsz fok fölé kúszott a hőmérő higanyszála, a szombathelyi Fő tér pedig megtelt nézőkkel – az EPCOS Kertmozi filmjein kicsik és nagyok egyaránt szórakoztak.
Kertmozi lett a szombathelyi Fő tér

Kora délután a Magyar népmesék válogatásával indult a program, főként kisgyerekes családok foglalták el az óriáskivetítő előtti nyugágyakat. Igazi, szórakoztató klasszikusok forogtak a vásznon, mint A só, A szállást kérő róka, A kis gömböc vagy épp a Kacor király történetei. A másfél órás matiné után pedig helyi alkotásokat láthatott a közönség, a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola mozgókép- és animáció szakos diákjainak filmjeit.

Valódi kertmozis hangulat várta a Fő térre látogatókat késő délután, a nagy sikerű, 2014-ben debütált Swing című romantikus magyar film vetítésére szinte teljesen megtelt a nézőtér, a vasárnapi sétára a belvárost választók is meg-megálltak betekinteni a megamoziba, közben pedig napsütéses, nyári idő kerekedett. Igazi öröm volt nézni Ónodi Eszter, Csákányi Eszter, Törőcsik Franciska, Törőcsik Mari és Kulka János játékát, közben utaztunk a szereplőkkel a Balatonra, szinte nyaralni indult a szombathelyi közönség is.

A szabadtéri moziba érkező családok, tinédzserek és idősebbek is teljes természetességgel foglalták el a nyugágyakat, fagyiztak és moziztak délután. Ismét kiderült, szeretjük a zenés, vidám alkotásokat, legyen szó hazai filmekről (mint a fent említett Swing), zenei koncertről (Magic - A Queen Budapesten koncertfilm), esetleg amerikai vígjátékról (Mamma mia!). Nagy kár, hogy a szombati folyamatos esőzés nem adott lehetőséget az aznapi repertoár megtekintésére, de bízunk benne, hogy nem ez volt az első és utolsó alkalom! Kell a kertmozi Szombathelyre – a Fő tér, ezen belül is a Szentháromság szobor környéke pedig tökéletes helyszín, hogy nyáreste igazi szórakoztató, kulturális programmal várja a szombathelyieket, és a városunkba látogatókat.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére