Sikerül megtartani a hagyományőrzők programját május 1-jén

frisss • 2019. április 25., csütörtök •
Hagyományőrzők és majális várja a családokat a Szent István parkban.
Sikerül megtartani a hagyományőrzők programját május 1-jén

- A Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület már nyolc éve, töretlen lelkesedéssel szervezi meg évente a Magyar Lovas Hadtörténeti Bemutatót a Szent István parkban. Az egész napos eseményen az érdeklődők betekintést kapnak a különböző történelmi korok életébe, megismerhetik ruházatukat, fegyvereiket, ízelítőt kaphatnak a kor harcmodorából - tudtuk meg Sátory Károlytól az egyesület elnökétől. 

A rendezvény állandó vendége a Magor Íjász és Hagyományőrző Egyesület, amely a honfoglalás korát, valamint a Nyugati Gyepűk Pajzsa Haditorna Egyesület, amely az államalapítás korát jeleníti meg. A Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület Fekete Sereg Csoportja Mátyás király dicsőséges korát, seregét idézi meg, a körmendi Batthyány Lovas Bandérium pedig Rákóczi korának állít emléket. A Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület pedig a huszár világot idézi meg, majd ezt követi kronológiai sorrendben a Soproni Történelmi és Hadijátszó Baráti Kör és a Vasi k.u.k matrózok Hagyományőrző Csoportja a világháborúk korából. A sort a Magyar Honvédség bemutatkozása zárja.

A rendezvényen megelevenedik a magyar történelem, és a család minden tagja találhat valami magával ragadó érdekességet. Éppen ezért - különösen, ha jó idő volt - minden évben több ezren látogattak ki a Szent István parkba május elsején, ahol a majális hangulatát az ezer éves magyar történelem tette színesebbé.

A program eddig az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ támogatásával valósulhatott meg, de az intézmény idei rendezvényekre szánt költségvetésébe nem fért bele. - Már le is mondtuk az egyesületek szereplését, amikor dr. Hende Csaba országgyűlési képviselőnk, aki végig lelkes támogatója volt rendezvényünknek, értesült a történésekről. A képviselő úr azonnal intézkedésbe kezdett, és biztosított bennünket, hogy a szervezéshez és lebonyolításhoz szükséges anyagiakat előteremti - avatott be minket a szervezés részleteibe Sátory Károly.

Az Országgyűlés alelnökét megkérdeztük, miért volt számára különösen fontos, hogy ez a rendezvény idén se maradjon el: - Elkötelezett vagyok a haza védelmének ügye iránt. Sorkatonai szolgálatommal együtt összesen több mint 10 évet töltöttem a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium kötelékében - idézte fel Dr. Hende Csaba, majd hozzátette: - A magyar történelem, benne különösen a honvédő háborúk és a szabadságküzdelmek története olyan érték, amit meg kell őriznünk. A magyar lovaskatonák és huszárok hagyományát, a haza iránti hűségüket, ezt a katonai virtust meg kell mutatnunk az utánunk jövő generációknak is. A magyar nép, több mint egy évezreden át, fegyverrel védelmezte ennek a hazának a szabadságát és függetlenségét. Ez a nemzeti önrendelkezés, ez a szabadság egy olyan ügy, amelyért ma is kell és érdemes küzdenünk. Számunkra erről szól a mai politika: a magyar érdekek védelme és képviselete, akár a birodalmi központokkal szemben is.
 

közösség

további frisss

lap tetejére