Pólósok póló nélkül: győzelem után, győzelem előtt?!

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold • 2016. december 09., péntek •
Szombat délelőtt eldől folytatja-e kiváló menetelését az AVUS OB I/B-s vízilabda-csapata. A vezetőedző ugyan nem volt elégedett szerdán a játék képével, a lényeg azonban a 3 pont megszerzése volt.

A Kaposvár elleni bajnokiról ITT olvashatták helyszíni tudósításunkat. A meccs után a honlapunknak nyilatkozó Matajsz Márk vezetőedző elmondta, hogy az elején nem kevés hibával játszott a csapat, kinyílt az olló. 

A védekezésben és a helyzetkihasználásban is dekoncentráltak voltunk. Persze, ha ránézünk a 11-7-es eredményre, nincs semmi gond, mondhatnánk, ám szerintem ennél sokkal több kell. Engem mindig a játék képe érdekel, az előző meccsünkön a kapusteljesítmény és a blokkok is sokkal jobban működtek, most a lényeg az volt, hogy megszereztük a 3 pontot. Pár játékosom már szinte a karácsonyfa alatt üldögélt, pedig van még egy meccsünk – tette hozzá a tréner.  

A szentendreiek és a kaposváriak elleni összecsapáson is Kovács Barnabás helyettesítette – és nem is akárhogyan – a tanulmányai miatt távolmaradó első számú kapust, Horváth Alexet.  

Alex sajnos nem tudott jelen lenni, ezért távollétében nagyon jó érzés volt megint, hogy kezdőként számított rám az edző. Nem játszottunk olyan jól, mint múlt héten a szentendreiek ellen, de bizakodóan tekintek a jövőbe, remélem, még sok szép sikernek lehetek a részese – nyilatkozta nekünk a fiatal kapuvédő.    

A rutinos gólgyáros Kutasi Rómeó szerint nagyon sokat kivesz a csapatból, hogy egy héten belül 3 hazai meccsen kell szerepelni. 


Oda kell tenni magunkat, de a közönség megérdemli a győzelmeket. Szerencsére az eddigi munkának köszönhetően nyertünk, az elején kapkodtunk, de amikor kellett, akkor betaláltunk, felőröltük az ellenfelet. Fejben kell összeállnunk újra és akkor az ALFA sem jelenthet gondot - tudtuk meg a gólvágótól. 

Az idei utolsó meccsét szombaton 11 órakor játssza az AVUS, az ellenfél a sereghajtó ALFA csapata lesz.   

 

közösség

további frisss

lap tetejére