Ma délután Dél-Afrikába indulnak a dobóatléták

SzR - Fotó: Tóth Arnold • 2017. január 22., vasárnap •
Melegebb égövi edzőtáborba utaznak a kalapácsvetők.
Ma délután Dél-Afrikába indulnak a dobóatléták

Németh Zsolt mesteredző arról tájékoztatta honlapunkat, hogy vasárnap elindul a Dobó SE különítménye a már hagyományos téli edzőtáborba, Dél-Afrikába, amiről Itt már megírtuk, miért is fontos az ideális körülmények közöti felkészülés az atléták számára.

14 óra 30 perckor találkozunk a Sugár úti dobópályán, majd innen indulunk Schwechat irányába. Az osztrák repülőtérről 19:20-kor indul a repülőgép Isztambulba, majd onnan hajnali 2 óra 30 perckor már a dél-afrikai Johannesburgot vesszük célba. Oda 11 óra 50 perckor érkezünk meg, de innen is még 2 óra autózás következik Potchefstroom irányába - tette hozzá a mesteredző. 

Pars Krisztián, Halász Bence, Gyurátz Réka és társaik, a kemény edzéseket követően, február elején érkeznek haza. 

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére