Ha Olad fejlődik, Szombathely is fejlődik

szróbert • 2014. április 04., péntek •
A közösségi ház megvalósítása érdekében Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata és Szombathely Oladi Római Katolikus Plébánia között együttműködési megállapodás született. Az erről szóló dokumentumot dr. Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője, dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere és Gaál Sándor oladi plébános írta alá, április 3-án.
Ha Olad fejlődik, Szombathely is fejlődik

 A frisss.hu a városrész képviselőjétől, Lazáry Viktor alpolgármestertől azt is megtudta, hogy - a plébánia-közösségi házra vonatkozó beruházás mellett - Oladon további fejlesztések is megindulnak hamarosan.

A templom és a plébánia közötti út megszűnjön és új plébánia szülessen – ez a cél, mondta egy helyi lakos, miközben a plébánia felé vette az irányt. Az ünnepségen köszöntőt mondoó dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlés képviselője pedig már a részletekret ismertette.
Az ember először a sajátjából adjon, majd intézze el, hogy jusson mindenre. Összegyűlt a 25 millió forint, melyben jelentős volt a közösség önrésze. Közel 40 millió forint kellett még, ebben pedig Szombathely is segített. Hamarosan megoldódik ez az útszűkület is, és új közösségi ház születhet. Nekünk oladiaknak nagyon jó érzés, hogy épül, szépül ez a terület. Nagy öröm ez nekem, hogy személyesen is támogathatom ezt az építkezést és kérem, hogy a jövőben is támogassanak engem, illetve a Fidesz-KDNP közös listáját - tette hozzá Hende Csaba.

Puskás Tivadar polgármester az aláírás előtt kiemelte: Nagy pillanatok előtt állunk, hiszen egy városrész fejlődik, ha pedig egy városrész fejlődik, akkor a város is fejlődik, gazdagodik. Az ingatlant igazítjuk a forgalomhoz, illetve pénzbeli hozzájárulást is jelent a város részéről ahhoz a plébánia-közösségi ház épülethez, melyhez a helyiek már összegyűjtöttek a maguk 25 millió forintját. Petőfi-telepen is épül egy hasonló közösségi ház. Ott is összefogtak a helyiek, ott is a jövőt építi a közösség. Talán egy fél éve határoztuk el igazából, hogy elindítjuk a helyi összefogást, amihez a város támogatását is hozzáadjuk. A plébános levele után az önkormányzat úgy döntött, hogy 40 millió forinttal támogatja a plébánia-közösségi ház létrehozatalát. 

Ezt követően aláírták a megállapodást, ami után Gaál Sándor oladi plébános úgy fogalmazott, hogy ,,nagy öröm ez számunkra, hiszen ez a kedvező megoldás eredményeként felépülhet az új plébánia és közösségi ház."

Lazáry Viktortól, a városrész képviselőjétől a frisss.hu a helyszínen megtudta, hogy a megépülő új plébánia épületben és közösségi házban helyet kapnak majd az egyház és a városrész civil szervezetei által szervezett programok is.

Az igények találkoztak azzal, hogy Oladon adománygyűjtést is indítsunk, s ennek első elemeként mind a honvédelmi miniszter, mind a polgármester, mind én jelentős összeggel csatlakoztunk a nemes elhatározáshoz, aztán év elején a megyei jogú város önkormányzata úgy döntött, hogy 40 millió forinttal támogatja a beruházást. A városrész fejlesztése ezzel nem áll meg, hiszen a plébánia közvetlen környezetét is megújítjuk, de azt is vizsgáljuk, hogyan lehetne az oladi temető előtti parkolási gondokat orvosolni. Emellett az oladi parkot és az oladi óvodához vezető utat is megújítjuk, vagyis egy átfogó városrész-fejlesztési program indul az új közösségi ház létrehozásával  - fűzte hozzá az oladi városrész képviselője.

A frisss.hu a helyszínen megtudta, hogy az önkormányzat és a Szombathely-Oladi Római Katolikus Plébánia közötti megállapodás tartalmazza a fejlesztéshez szükséges ingatlancseréket és az új plébánia épület és közösségi ház kialakításának ütemezését is. A kivitelezést várhatóan 2014 végén fejezik be.

 

közösség

további frisss

lap tetejére