Elveszett harcoló alakulat rejtőzik Szombathely belvárosában?!

NagyRobert - Fotó: Bodorkós Máté • 2017. január 10., kedd •
Páncélos járművekkel és 100 milliméteres ágyúval néztünk farkasszemet.
Elveszett harcoló alakulat rejtőzik Szombathely belvárosában?!

Az szombathelyi Aréna utca 8. szám alatti ingatlant 2009-ben vette birtokába a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Alapítvány, de a boldog békeidők sörárpa raktárával nem tudtak mit kezdeni, így ennek funkciót kerestek.

Ekkor merült fel Szabolcsi Gáborban, -  az Alapítvány kuratóriumának akkori elnökében, - hogy kellene egy katonatörténeti kiállítást szervezni, ha már Szombathely 2000 éven keresztül katonaváros volt. 

Ez volt az a pont, amikor csatlakozott a projekthez, még aktív katonaként Jagadics Péter is, aki már évek óta nyugállományú alezredesként a Savaria Katonatörténeti Kiállítás egyik kurátora, a másik kurátor Oláh György tartalékos százados.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum támogatásával sikerült megtervezni és berendezni a kiállítást, amit Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitott meg 2010-ben.

Két évezred katonatörténetét kellett feldolgozniuk, ami nem volt kis feladat. A római kori emlékeket a Savaria Legión keresztül kapták, de a középkor csak kicsit hiányosan tud megjelenni a tárlaton, azonban az inszurrekciótól (nemesi felkeléstől) kezdve - amikor Szombathely érintett volt a napóleoni háborúkban - már sokkal teljesebb a kép.

Reguláris alakulata a városnak azonban csak az 1889-es évtől volt, amikor megépült a Ferenc József Lovassági Laktanya (a 11-es Huszár úti). Így Mária Terézia korától, a 48-as szabadságharcon és az I. világháborún át, a Magyar Királyi Honvédség 1920-as megalakulásától 1945-ig, a szovjet megszállásig be tudják mutatni Szombathely katonatörténetét.

2004-ben szűnt meg Szombathelyen a katonai jelenlét, ekkor zárták be az 1975-ben épült, Savaria Laktanyát, amit ma is sokan csak Garasin Laktanya néven emlegetnek. Ma már csak a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 11-es toborzóirodájával képviselteti magát a honvédség, és ezzel együtt a hazafias és katonai nevelés.

A Savaria Katonatörténeti Kiállítás első terme egy tematikus, időrendi és állandó tárlat, vitrinekben egyenruhákkal, és egyéb használati tárgyakkal, amelyeknek olykor elég érdekes története is létezik, mint például az egyik kézzel faragott doboznak, amelyet az első világháborúban egy magyar katona hadifogságban készített.

A tárgyak mindössze 30 százaléka a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tulajdona, a többit magánemberek, és hagyományőrző szervezetek adták. Külön érdekesség, hogy a Mária Terézia korabeli egyenruhát, az 1848-as huszár egyenruhát és a 83-as gyalogezred tiszti egyenruháját Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere adományozta a Savaria Katonatörténeti Kiállításnak.

A másik két helyiségben időszaki kiállításokat rendeztek be. A félemeleten a polgári védelem, a tűzoltóság, mai nevén katasztrófavédelem tárlata látható. Itt minden felfedezhető, ami tűzoltáshoz és veszélyhelyzetek elhárításához kell, a Geiger Müller számlálóktól elkezdve a baltákon és sisakokon át a zászlószögekkel díszített zászlórúdig.

"A katonatörténeti kiállításnak az igazi elismerését az jelentette, hogy a Smidt Múzeum decemberben megnyitotta Smidt Lajos hadi kiállítását. Ez egy színvonalas első világháborús kiállítás és július elsejéig lesz megtekinthető." - mondta Jagadics Péter.

De a kiállítás nemcsak az épület belső tereire koncentrálódik, az épület előtt hadi eszközöket láthatunk, amelyk jól reprezentálják a Szombathelyen állomásozó alakulatokat. Gépesített lövészek, tüzérek, felderítők, vegyivédelmisek és rádió-felderítők járművei láthatók. Ezek közül a 100 milliméteres ágyú az, amelyet nem csupán nézni, de tapogatni is szabad. Az R-130-as bódés gépjárművet a rádió felderítő alakulatok, a FUG felderítő úszó gépkocsit pedig a vegyivédelmis katonák használták Szombathelyen. Utóbbi kettőt Kecelről hozták ide.

A katonatörténeti kiállításhoz jobb esetben tartozna egy Mi-2-es helikopter is, de az ügy egy kicsit elakadt. Bár azt is meg kell jegyeznünk, hogy azt már nem ebbe a kis udvarba préselnék be, hanem a 11-es Huszár úti laktanya előtt állítanák ki. Ez az egész pedig egy remek példa arra, hogy önkéntes alapon is létre lehet hozni nagyszerű és érdekes kiállításokat.

A kiállítás a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Alapítvány fenntartásában működik. Együttműködő partnerek a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a MH KIKNYP Vas megyei Irodája és a honvéd hagyományőrző szervezetek. A kiállítás szakmai és szakértői hátterét a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum biztosítja.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére