Kapura gyűjtenek az Őrvidék SC csörgőlabdásai

Szita R. - Horváth Cs. • 2015. június 22., hétfő •
Fejlődnünk kell, jól jön majd a két kapu – ezt Kocsis Tamás, az Őrvidék SC csapatkapitánya nyilatkozta a frisss.hu-nak, miután Hende Csaba országgyűlési képviselőtől vasárnap átvette a felszerelésre gyűjtött 209 ezer forintnyi jótékonysági adományt. Látássérülteknek szeretnének segíteni.
Kapura gyűjtenek az Őrvidék SC csörgőlabdásai

Az ŐrvidékHáz vezetői felkarolták a látássérült sportolók ügyét és a múlt hétvégén a Pannon Lapok Társaságával közösen jótékonyásgi családi pikniket szerveztek.

A látássérült sportolók érdekében
A bevételt a technikai fejlesztésre fordítja a csapat – ezt már Farkas Csabától, az ŐrvidékHáz vezetőjétől tudtuk meg, egyébként ő és Gál Sándor igazgató-helyettes felelt a a családi piknik megszervezéséért is. 

Egyre inkább megtelik élettel a 11-es Huszár úti laktanya parancsnoki épülete. A kóstolójegyek eladásából és a tombolajegyek értékesítéséből 209 ezer forintot sikerült összegyűjtenünk azon a jótékonysági főzőversenyen, melynek célja az Őrvidék SC csörgőlabda-szakosztályának támogatása volt. 

A helyszínen honlapunk úgy értesült, hogy tizenhárom csapat jelentkezett, és végül a Vitézi Rend vadpörköltje érdemelte ki a főzőverseny első helyét. 

A honvédelmi vonatkozás
Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség országgyűlési képviselője az adományátadáskor kijelentette: a fogyatékkal élők helyzetének javítása minden társadalom fontos célkitűzése lett. Egy társadalomról hű képet ad, hogyan bánik azokkal, akik önhibájukon kívül jutottak ilyen helyzetbe. Nekem, mint honvédelmi miniszternek különösen fontos a csörgőlabda, hiszen katonai múltja van. És azt is jól tudom, hogy a hadirokkantak között ma is sok látássérülést szenvedett ember van. Javaslatomra 1994-ben törvényjavaslat született, hogy a vak hadirokkantak ellátása pozitívan megváltozzon, azóta havi járadékot is kapnak.

A csapat és a kapu
Kocsis Tamás, az Őrvidék SC csapatkapitánya honlapunknak elmondta: a látássérült játékosokból álló csapatnak szüksége lenne a sportoláshoz két kapura, ennek megvásárlásához igyekeztek hozzájárulni a szervezők és a résztvevők. 

A frisss.hu azt is megtudta, hogy amennyiben az edzőterem rendelkezésre áll majd, akkor nagyon nagy hasznot tesz majd az eredményes felkészüléshez elengedhetetlen 9 m hosszú, 1,35 magas kapupár. 
A csapat tagjai: Kocsis Tamás, Szanati Péter, Bálint András, Bálint Endre, tanulmámyaik miatt Kisfaludi Bertold és Kisfaludi Máté nem volt jelen az adomány átadásakor. 

A sportág rövid története
Ez a sportág 1946-ban, a háborús veteránok kondíciójának megőrzése érdekében alakult ki, és azóta már paralimpiai sportágként is szerepelt – kezdte visszaemlékezését az adományátadásnak helyszínt biztosító Vas megyei Szakosított Szociális Intézet igazgatója, Fekete Árpád. Tőle tudtuk meg azt is, hogy mintegy 2 éve kezdődött az az eseménysorozat – Szülőföld program, - mely letette a csörgőlabda sportág alapjait, egyébként ennek is a honvédelmi miniszter volt a fővédnöke. 

A frisss.hu úgy tudja, hogy a kézilabda sportág ,,talaján” alakult ki az Őrvidék SC goalball, illetve csörgőlabda szakosztály és azóta nemzetközi versenyeken (Graz), a büki, a sárvári és a  szociális hét eseményein is népszerűsítették a három fős csapatokkal űzhető csörgőlabdát.

A következő meccs 
Az esemény végén Hende Csaba örömmel nyújtotta át az összegyűlt 209 ezer forintot a csapat tagjainak. A gyűjtés folytatódik, hiszen még mintegy 600 ezer forintra szüksége lenne a csörgőlabda szakosztálynak.

Az Őrvidék SC legközelebb július 1-jén, Bükön lép pályára. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére