Visszaüt a mesterséges intelligencia, tömegeknek mondanak fel a technológiai iparágban

• 2023. július 08., szombat •
A mesterséges intelligencia számlájára is írható, hogy az idén eddig világszerte 212 294 munkavállalónak mondtak fel a technológiai iparágban. Ez már most meghaladja a 2022-ben regisztrált 164 709 elbocsátást.
Visszaüt a mesterséges intelligencia, tömegeknek mondanak fel a technológiai iparágban

A Szilícium-völgy – úgy tűnik – nemcsak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésében jár élen, de az itt működő technológiai cégeknél dolgozó alkalmazottak lehetnek az átalakulás első áldozatai - írja a Magyar Nemzet.

Az elmúlt hónapokban a szektor egyre több vállalatánál indokolták az elbocsátásokat és az új munkaerő felvételének átgondolását a mesterséges intelligencia előretörésével 

– hívta fel a figyelmet a fejleményekre a Világgazdaság cikke.

Az oktatási technológiát fejlesztő Chegg például júniusban közölte a munkaügyi hatósággal, hogy leépíti az állások négy százalékát, azaz körülbelül nyolcvan alkalmazottat, hogy jobban pozicionálhassa a vállalatot az MI-stratégia végrehajtására, és hogy hosszú távú, fenntartható értéket tudjon teremteni a diákoknak és a befektetőknek. Májusban pedig Arvind Krishna, az IBM vezérigazgatója árulta el Bloombergnek, hogy szünetelteti a felvételt azokra a munkakörökre, amelyek az elkövetkező években MI-alkalmazásokkal lesznek helyettesíthetők. Igaz, Krishna később a Barronsnak adott interjújában arról beszélt, hogy korábbi megjegyzéseit kiragadták a szövegkörnyezetből, 

és hangsúlyozta, a mesterséges intelligencia több munkahelyet teremt, mint amennyit megszüntet.

Legutóbb a Challenger, Gray & Christmas munkaerő-közvetítő cég jelentette be, hogy májusban 3900 embert küldtek haza a mesterséges intelligencia miatt. Az összes elbocsátás a vállalat technológiai szegmensében esett meg. Ezek szerint ahelyett, hogy a mesterséges intelligencia először bizonyos készségeket tenne elavulttá egyik napról a másikra, inkább erőforrásaik átcsoportosítására kényszeríti a vállalatokat a technológia jobb kihasználása, illetve az MI-szakértelemmel büszkélkedő munkavállalók előnyösebb helyzetbe hozása érdekében. Dan Wang, a Columbia Business School professzora a CNN-nek elmondta, hogy az új technológia a szervezetek átalakításához vezet, de egyelőre nem látja, hogy a gépek felváltanák az embert. 

Az emberek helyébe nem robotok lépnek, hanem olyan emberek, akik használni tudják a ChatGPT-t és társait 

– tette hozzá.

A tények mindenesetre mintha rácáfolnának a lépten-nyomon hangoztatott kincstári optimizmusra, hiszen a Layoffs.fyi figyelőszolgálat szerint 2023-ban eddig világszerte 212 294 munkavállalónak mondtak fel a technológiai iparágban, ami már most meghaladja a 2022-ben regisztrált 164 709 elbocsátást. Nem lehet persze mindent a mesterséges intelligencia nyakába varrni, a bizonytalan gazdasági környezet és a digitális szolgáltatások iránti kereslet csökkenése is szedi az áldozatait, miután a pandémia idején hihetetlenül felfutott az ágazat. 

A lóláb azonban sokszor kilóg, januárban, alig néhány nappal azután, hogy a Microsoft bejelentette tízezer alkalmazott elbocsátását az átfogó költségcsökkentési intézkedések részeként, a vállalat azt is megerősítette, hogy több milliárd dollárt fektetett a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI nevű vállalatba. 

Márciusban pedig ugyanabban a levélben, amelyben Mark Zuckerberg bejelentette, hogy újabb tízezer dolgozó elbocsátását tervezi – miután az előző novemberben 11 ezer állást már megszüntetett –, a mesterséges intelligenciá­ba való nagyarányú befektetések tervét is felvázolta. Még megdöbbentőbb, hogy már a szoftverfejlesztő mérnökök állása is csak akkor biztos, illetve a fizetésüket is csupán akkor növelik a techszektorban, ha MI-szakértelemmel is felvértezettek. 

– A mesterséges intelligenciára vagy a gépi tanulásra szakosodott vezető szoftvermérnökök átlagfizetése 12 százalékkal magasabb, mint azoké, akik más területen dolgoznak, az MI-prémium pedig az idén is tovább nőtt, hiszen az előző csoport eddig négyszázalékos emeléssel büszkélkedhet a többiek stagnáló bérével szemben – jegyezte meg a CNN-nek Roger Lee, a mintegy háromezer technológiai vállalat álláshirdetését és fizetési adatait vizsgáló Comprehensive.io vezetője.

Borítókép: A mesterséges intelligencia tesztelésére kifejlesztett Ameca nevű, hiperrealisztikus humanoid robot egy látogatóval beszél a dubaji Jövő Múzeumában megrendezett Dubai Future Forum elnevezésű, jövőkutatással foglalkozó rendezvényen 2022. október 12-én (Fotó: MTI/EPA/Ali Haider)

Forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére