Vigyázat, életek múlhatnak rajta: „Szeptembertől megváltozik a mentők száma” – megállíthatatlanul terjed ez az álhír

• 2023. augusztus 25., péntek •
Tömegek osztják meg a Facebookon, hogy a jövő héttől megváltozik a mentők 112-es hívószáma. Ez azonban nem igaz.
Vigyázat, életek múlhatnak rajta: „Szeptembertől megváltozik a mentők száma” – megállíthatatlanul terjed ez az álhír

Napok óta súlyos, akár az emberi életet is fenyegető álhír terjed a közösségi médiában - írja a Világgazdaság.

A hétfőn délután közzétett bejegyzés szerint szeptember 1-jétől a mentő és az egészségügyi ellátás hívószáma 1830. A poszt cikkünk megjelenéséig már több mint 6300 megosztásnál jár, tömegekhez jutott el a Facebookon. Csak pénteken több százan terjesztették az ismerőseik körében az információt. A különböző megosztások alatt olvasható kommentfolyamokban az emberek tucatjával köszönik meg a tájékoztatást. Kétségtelen, a bejegyzés hitelesnek tűnik, már csak azért is, mert a szerzője a profilkép alapján maga is mentősnek látszik. 

Mégis, a leírtak nem igazak, durva és veszélyes álhírről van szó.

A 1830-as hívószám ugyanis a vármegyei ügyeleti hívószám, amit 16 óra után lehet hívni azoknak, akiknek valamilyen egészségügyi problémája támad. Csakhogy akiknek sürgős segítségre van szükségük, azoknak továbbra is az egységes segélyhívót, a 112-t kell hívniuk. Ez a nap egészében, bármikor tárcsázható. Vagyis nagyon fontos tisztázni: 

nincs változás, ahogy eddig, úgy szeptembertől is a 112 a mentők hívószáma.

Az ügyben a Világgazdaság megkereste az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ). Győrfy Pál szóvivő megerősítette: félreértésről van szó, vészhelyzet esetén továbbra is a 112-es számot kell tárcsázni. Az 1830-as telefonszámot még februárban hívták életre, amikor az OMSZ elindította az egységes alapellátási ügyeleti rendszert. Ennek a központi ügyeleti száma az 1830. Ez is a mentőknél csöng ki, de arra tartják fenn, ha valakinek háziorvosi ügyeleti vagy éjszakai ügyeleti egészségügyi problémája van.

Nem jó megoldás, ha az emberek most tömegével átállnak a 1830-ra, mert ez egy másik szolgáltatás

– fogalmazott lapunknak Győrfy Pál. Ráadásul a 112-es rendszernek számos előnye van, amelyeknek köszönhetően hatékonyabban lehet kezelni a beérkező vészhelyzeti, tehát balesetet szenvedett, vérző, nem lélegző, rosszul lévő stb. beteg miatti hívásokat.

A szeptemberi dátum egyébként úgy merülhetett fel, hogy akkortól újabb három vármegye, Baranya, Szolnok és Veszprém csatlakozik az 1830-as rendszerhez, így már összesen 9 vármegyében hívható ez a központi ügyeleti szám. Az OMSZ által működtetett egységes alapellátási ügyeleti rendszer egyébként az elmúlt fél évben jót teljesített, és több mint 120 ezer betegellátást bonyolítottak rajta keresztül.

Forrás: vg.hu
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

közösség

további frisss

lap tetejére