Vállalja a felelősséget a kilencéves kisfiú halálát okozó teherautó-sofőr

• 2023. október 25., szerda •
A pesterzsébeti tragédiát okozó férfit halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségével gyanúsítják.
Vállalja a felelősséget a kilencéves kisfiú halálát okozó teherautó-sofőr

Folytatólagos kihallgatásán részletes vallomást tett az a teherautósofőr, aki  még október 10-én okozott halálos balesetet egy pesterzsébeti általános iskolánál – tudta meg lapunk Bagoly Bettinától, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől. 

A férfi aznap reggel fél nyolckor próbált meg kiállni az iskola udvaráról teherautójával, ám a manőver közben a kapunál kidöntötte a vezetőoldal felőli kőkerítést, amely épp egy, 

az iskolába igyekvő kilencéves kisfiúra és édesanyjára dőlt rá

- írja a Mandiner.

A harmadik osztályos kisfiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, édesanyját kórházba szállították.

A megrázó eset után a rendőrség őrizetbe vette és halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a férfit, aki sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, ám részletes vallomást nem tett. 

Mint megtudtuk, ez most már megtörtént, a férfi vallomástétele során ismételten kifejezte sajnálatát a történtek miatt, valamint hangsúlyozta, hogy továbbra is együttműködik a hatósággal. Úgy nyilatkozott, hogy 

a tettéért vállalja a felelősséget, ugyanakkor kérte az eset összes körülményének részletes kivizsgálását.

Bagoly Bettina korábbi tájékoztatása szerint nyomozást irányító Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség nem látta indokoltnak a férfi letartóztatását, így a férfi szabadlábon védekezhet. 

Nyitókép: rendőrök helyszínelnek a pesterzsébeti iskolánál (Fotó:MTI/Mihádák Zoltán)
Forrás: mandiner.hu
 

közösség

további frisss

lap tetejére