Strandidőt hoz a hétvége

• 2023. július 06., csütörtök •
Pénteken még érkezhet némi csapadék a Dunától keletre, de később már a napsütésé lesz a főszerep.
Strandidőt hoz a hétvége

A többórás napsütés mellett erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet csütörtökön, napközben főleg a Dunától keletre alakul ki zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, 27 fok körül alakul a hőmérséklet. Pénteken még gomolyfelhők zavarják a napsütést, és főleg a Dunától keletre elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat, sőt az északias szél is megélénkül, de a hőmérséklet 24–30 fok között marad. Szombaton viszont már nem kell esőtől tartanunk, ugyanis kicsi az esély csapadékra, kevés fátyol- és gomolyfelhőre lehet számítani - írja a Világgazdaság.

A hőmérő higanyszála 26 és 31 fok közé kúszik fel, és az északkeleti szél csak néha lesz élénk – olvasható a Köpönyeg.hu előrejelzésében.

Vasárnap aztán szinte zavartalan napsütés várható, igazi strandidővel, miközben a nyugati szél is gyenge marad, és 30-31 fokig melegszik a levegő. Hétfőn marad a nyaralóidő sok napsütéssel, csak estefelé a Nyugat-Dunántúlra sodródhat be zivatar. 29–34 fok lesz. Bár eleinte folytatódik a napos, meleg nyári idő kedden, de délutánra egyre több gomolyfelhőt láthatunk, majd zápor, zivatar is kialakulhat. 31 fok körüli hőmérséklet valószínű.

Forrás: vg.hu
Fotó: Berán Dániel / Heves Megyei Hírlap

közösség

további frisss

lap tetejére