Soha nem látott fejlesztési hullám várható Bucsuban

sd • 2020. április 17., péntek •
A szükséges útfelújítások mellett egy egyedülálló, több ütemű beruházás is hamarosan kezdetét veszi a településen - új, komplex Fő tere lesz Bucsunak.
Soha nem látott fejlesztési hullám várható Bucsuban

Jelenleg még a falu régi, romos iskolája rontja a látképet azon önkormányzati tulajdonban lévő területen, ahol a tervek szerint a közeljövőben alakítják ki Bucsu új Fő terét. Az iskola épületének helyére építenek majd egy közösségi házat, alatta pedig egy közösségi rendezvényteret. Ugyancsak ezen a területen kapna helyet az új orvosi rendelő, ami valójában egy egészség házként is funkcionálhatna, hiszen magában foglalná a felnőtt és gyermek háziorvosi rendelőt, valamint a védőnői szolgálatot is. De ide költözne át az önkormányzat hivatala és esetlegesen a posta is. Mindez természetesen több lépcsőben valósulna meg: az első ütembe tartozik a közösségi ház a rendezvénytérrel, a második ütemben valósulna meg az egészség ház és a fejlesztések harmadik állomásaként kapna itt új otthont a hivatal és a posta. Az egészség ház megvalósítását célzó pályázatot - amelynek beruházási értéke maximum 100 millió forint lehet - április végéig kell benyújtania a bucsui önkormányzatnak. Az így felszabaduló területeken pedig parkolókat alakítanának ki.  

"Mindehhez még hozzátartozik és cseppet sem elhanyagolgató a bölcsődefejlesztésünk, amelyre TOP-os pályázat útján 172 millió forintot nyertünk, ez szintén a volt iskola telkén valósul meg, a lejtős udvar tetején. Bucsu új központjának kiépítése egymástól független projektelemekből tevődik össze, külön-külön pályázunk mindenre, és ennek előfeltételeként mindent alaposan előre megterveztettünk azért, hogy ne menet közben kelljen azon agyalni az elnyert pályázatoktól függően, hogy mit akarunk még ezen az önkormányzati tulajdonú területen létrehozni" - tájékoztatta lapunkat Gál Sándor, Bucsu polgármestere.

"Ez a távlatos gondolkodás" - vette át a szót Hende Csaba országgyűlési képviselő. "Így kellene és kellett volna eddig is mindenütt dolgozni és akkor nem lennének félbehagyott torzók egyes falvakban. Több helyen is hiányzik ez a stratégiai gondolkodás, ami voltaképpen a kvintesszenciája a Magyar Falu Programnak, minden pályázati cél egy helyen valósul meg, egymásra épülnek, egymást támogatják és teljes harmóniában vannak. Polgármester úr, amire csak lehet, pályázik és ez így helyes, mert ezek mind-mind jogos igényei az itt élő embereknek. Ezek mind sok évtizedes mulasztások pótlásai, amelyekkel a határmenti kis település lakóinak életminőségét kívánjuk nagy mértékben javítani.

A kormánynak rendkívül fontosak ezek a települések" - hangsúlyozta Hende Csaba, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke.

Gál Sándor arról is tájékoztatott, hogy pályáznak utak rendbe tételére, idén őszre teljes hosszában felújítják a bucsui főutat, a település határában fekvő sportöltözőt is korszerűsítették, ennek hivatalos átadója azonban a járvány miatt még várat magára.  

Hende Csaba a bucsui polgármestertől is tájékoztatást kért a település járványügyi helyzetével kapcsolatban. Gál Sándor elmondta, hogy fertőzött, illetve karanténban lévő lakos sincs a faluban. "Mi is mindent megteszünk, hogy az időseknek ne kelljen kimozdulniuk. A szombathelyi piacról szerezzük be a szükséges zöldséget, gyümölcsöt, és a helyi élelmiszer boltot támogatva vásárolunk be nekik. 10-12 idős polgártársunkat látjuk el így rendszeresen. Számunkra rendkívül fontos, hogy ez a kisbolt megmaradjon itt a településen, hiszen egyre több helyen zárnak be, ám csak kevesen tehetik meg, hogy Szombathely és Bucsu között ingázzanak vásárlás céljából. Minden lakosunk kapott szájmaszkot, amelyet a falu egyik vállalkozójával varrattunk nagyon kedvező áron, darabonként 400 forintért. Az orvosi receptek kiváltását oly módon odjuk meg, hogy az egyik szombathelyi gyógyszertárral együttműködve átküldöm a recepteket a patikának, ahol egy dobozba összekészítik a gyógyszereket. Ezekért elmegyek, majd kiosztom a bucsui idősek között" - tájékoztatott Gál Sándor polgármester. Bucsuban egyelőre nem kellett szigorítani a járványügyi intézkedéseken, nem úgy Felsőcsatáron és Dozmaton, ahol a polgármestereknek le kellett zárniuk egyes területeket a tömegesen érkező turisták elől, akik között - Gál Sándor információi szerint - olyan is volt, akinek egyébként karanténban kellett volna maradnia.      

közösség

további frisss

lap tetejére