Riói olimpia: Szilágyi Áron viszi a magyar zászlót

SzR-nso.hu • 2016. július 07., csütörtök •
A Magyar Olimpiai Bizottság csütörtöki közgyűlésén eldöntötték, hogy az ötkarikás játékok megnyitóján a magyar zászlót London kardvívó bajnoka, Szilágyi Áron viszi.
Riói olimpia: Szilágyi Áron viszi a magyar zászlót

A küldöttek határoztak arról, hogy az olimpiai delegációt – a négy évvel ezelőttihez hasonlóan – Borkai Zsolt MOB-elnök vezeti, helyettese Szabó Bence főtitkár lesz.
A csapatvezetői tisztet Fábián László sportigazgató tölti be, helyettese Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató, míg a sajtóattasé Siklós Erik marketing- és kommunikációs igazgató lesz. 
A kvótaszerzés egyébként még nem zárult le, az augusztusi játékokon a jelenlegi állás szerint húsz sportágban 162 magyar sportoló, közöttük a magyar lobogót vivő Szilágyi Áron olimpiai bajnok indulhat.


A riói játékokra az első sportolói gép július 30-án indul, az úgynevezett aranygép augusztus 24-én érkezik haza.

 

közösség

további frisss

lap tetejére