Pars Krisztián szerint ezt élhette át a kalapáccsal eltalált versenybíró

• 2023. október 03., kedd •
Vérfagyasztó pillanatok az Ázsia Játékokon. A kínai áldozatnak még örülnie kell, hogy nem esett sokkal nagyobb baja.
Pars Krisztián szerint ezt élhette át a kalapáccsal eltalált versenybíró

Ijesztő pillanatokat élhettek át azok, akik az Ázsia Játékok atlétikaversenyein a férfi kalapácsvetés döntőjét nézték a hétvégén. Egy kuvaiti versenyző kezét elhagyó szer ugyanis súlyos sérülést okozott az egyik versenybírónak - írja a Sportal.

Ali Zankawi már forgott a dobókörben, amikor úgy gondolta, hogy mégsem hajtja végre a dobását. Ekkor engedte el a 7.26 kilogrammos kalapácsot a védőhálóba, amit az ugyan valamelyest felfogott, de így is eltalálta vele az egyik versenybíró jobb lábát, akinek ömleni kezdett a vér a végtagjából. Az egészségügyi személyzet rövid ápolás után kórházba szállította az eszméletét is majdnem elveszítő, 69 éves Huang Qinhuát, akinél nyílt sípcsonttörést diagnosztizáltak.

Ez olyan, mint ha egy autó neked menne 20-30 kilométer per órás sebességgel. És ez a második forgásnál történt, a negyediknél, a húzóerő ennek már a másfélszerese

– magyarázta a Sportálnak olimpiai bajnok kalapácsvetőnk, Pars Krisztián.

„Szerintem a szervezők is hibázhattak, mert a védőhálókat általában úgy kell alul rögzíteni, hogy ha beleszáll a kalapács, ne csapódjon annyira messzire, mondjuk egy méternél tovább. Másrészt minden versenybírónak legalább másfél méterre kellene tartózkodnia a ketrectől. Én úgy láttam, hogy ez nem történt meg.”

Pars szerint azért tartják a kalapácsvetést általánosságban veszélyesnek, mert sok helyen nem tartják be maximálisan a szabályokat, pedig egy kis odafigyeléssel az ilyen esetek megelőzhetőek lennének.

„Azt hajtogatom már több mint egy évtizede, hogy a szervezők és a versenybírók hallgassanak a versenyzőkre. A pályafutásom során több esetben tapasztaltam, hogy okosabbnak gondolták magukat, mint a kalapácsvetők, akik napi szinten fogják a kezükbe a szert, ami nem papírrepülő” – hívta fel a figyelmet az olimpiai bajnok atléta. 

A magyar felmenőkkel is rendelkező Ali Zankawi az eset után folytatta a versenyt, de helyszíni beszámolók szerint láthatóan nem tudott már koncentrálni, így javítani sem volt képes az addigi eredményén – végül nyolcadikként zárt –, majd a kórházban meglátogatta a versenybírót.Pars szerint azért tartják a kalapácsvetést általánosságban veszélyesnek, mert sok helyen nem tartják be maximálisan a szabályokat, pedig egy kis odafigyeléssel az ilyen esetek megelőzhetőek lennének.

Fotó: AFP, Getty Images
Forrás: sportal.hu

közösség

további frisss

lap tetejére