Megáldotta Ferenc pápa a Tokajit és a magyar bort

ripost.hu • 2023. december 28., csütörtök •
Szent János napján a borszentelési szokásokat felelevenítve Ferenc pápa audiencia keretein belül apostoli áldását adta a Tokajira és általában a magyar borra december 27-én.
Megáldotta Ferenc pápa a Tokajit és a magyar bort

Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos Magyarország Szentszéki Nagykövetségén keresztül fordult levélben Ferenc pápához, amelyben kérte a magyar bor megszentelését - írja a ripost.hu. A kormánybiztos a Magyar Bormarketing Ügynökségen keresztül harminc tokaji borász összesen 180 palack aszúját küldte el előre a Vatikánba,

a december 27-i audienciára pedig egy külön díszdobozos Tokaj Esszenciát is vitt magával. 

Az aszúra azért esett a választás, mert általános vélekedés szerint ez a fajta Isten, az ember és a természet olyan kivételes és ritka összhangjának az eredménye, amely rendkívüli egyediséget hordoz magában.  Rókusfalvy Pál a személyes találkozó során úgy fogalmazott: 

Azért érkeztünk, hogy Szent János ünnepén apostoli áldását kérjük ezen Tokaji Aszúra, illetve ezen keresztül a magyar borra, az istenfélő magyar borászok munkájára! 

Tokaj a magyar himnusz harmadik strófájában is helyet kapott, ezért a kormánybiztos nemzeti imádságunk elegáns nyomatait nyújtotta át három nyelven:

a magyar mellett a Szentatya anyanyelvén, spanyolul, valamint angol nyelvű fordításban.

Több száz éves legenda szól róla, Kazinczy Ferenc feljegyzéseiben is megemlíti, mára pedig a világ egyik leghíresebb borának számít a tokaji aszú. Az édes bor méltán híres, hiszen nemcsak évszázados technológián alapul, hanem az ízvilága is különleges.

A tokaji aszú legendája

A tokaji aszú évszázadok óta a magyar földek különleges borának számít. Sokáig vitatkoztak rajta a történészek, vajon igaz-e a legenda, hogy az aszúbor készítésének technológiáját Szepsi Lackó Máté, Lorántffy Zsuzsanna udvari papja, erdőbényei prédikátor találta-e fel vagy sem. Ő volt a legenda szerint ugyanis, aki

a fejedelemasszony sátoraljaújhelyi szőlőjéből készítette az első aszút, és azzal lepte meg húsvétra őt.

A históriát sokáig igaznak vélték, hiszen Kazinczy Ferenc feljegyzéseiben is ez volt megerősítve: azokban ugyanis felmenőjét, Kazinczy Pétert, az úrnő jószágigazgatóját nevezte meg az író hitelesnek hitt forrásnak.  

A legendát Zelenák István történész cáfolta.

A bor még ősibb eredetű: hamarabb, a XVI. század első felében készült el az első aszú. A jelenleg ismert legkorábbi említése a bornak a Garay nemesi család egy örökleveléből származik 1571-ből. 

közösség

további frisss

lap tetejére