Egy kisfiú majdnem felgyújtott egy benzinkutat Zemplénben

index.hu • 2023. október 23., hétfő •
Majdnem felrobbant egy benzinkút a szlovákiai Felső-Zemplénben. Egy kisfiú ugyanis üzemanyagot öntött a földre és megpróbálta meggyújtani azt. A kút dolgozói még időben megakadályozták a katasztrófát.
Egy kisfiú majdnem felgyújtott egy benzinkutat Zemplénben

Egy kilencéves kisfiú megfogta a benzinkút egyik töltőpisztolyát, és összelocsolta üzemanyaggal a földet. Ezt követően többször is megpróbálta meggyújtani a benzint – írta az ÚjSzóra hivatkozva az index.hu.

A rendőrség tájékoztatása szerint 

AZ ÜZEMANYAG LÁNGRA IS KAPOTT.

A benzinkút dolgozói rövid időn belül eloltották a tüzet. Mint mondták, hatalmas baj is történhetett volna.

Mindannyian a levegőbe repülhettünk volna

– nyilatkozták a dolgozók.

Az ügyben általános veszélyeztetés miatt indult eljárás, amiért akár tízéves börtönbüntetés is kiszabható. Az elkövető fiatal korára való tekintettel azonban sem ő, sem szülei nem vonhatók felelősségre, ezért az eljárást leállították.

közösség

további frisss

lap tetejére