Balogunyomi bicikliút: súlyos szakmai mulasztás történt?

• 2021. november 05., péntek •
„Súlyos szakmai mulasztás, szakmai hiba, hogy a város október végén(!!!) az Innovációs és Technológiai Minisztériummal kezdett levelezésbe az ügyben. Ott ugyanis nem tudnak segíteni, mert nincs rá hatáskörük” – a többi között erről is írt Nemény András polgármesternek címzett nyílt levelében Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője a balogunyomi bicikliút kapcsán.
Balogunyomi bicikliút: súlyos szakmai mulasztás történt?

Nyílt levél Dr. Nemény András polgármester úrnak!
Városháza
Szombathely
Tisztelt Polgármester Úr!

Amint az Ön előtt is jól ismert, 2017-ben szombathelyi, balogunyomi és más Vas megyei polgárok petíciót indítottak azért, hogy épüljön meg a Szombathelyt Balogunyommal összekötő kerékpárút. A 86-os úton ugyanis a nagy teher-és személyautó forgalom miatt nagyon balesetveszélyes kerékpározni.

A petíciót több mint háromezer (!!!) ember írta alá.

Az ő nevükben és érdekükben is írom Önnek e nyílt levelet; de azért is, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba.

Mohos Géza úr, a balogunyomi kerékpáros egyesület vezetője eljuttatta hozzám az aláírásokat, és kérte közbenjárásomat.
Nem volt egészen egyszerű a dolog, de sikerült elérnem, hogy a sikeres pályázatot követően összesen mintegy 300 millió forint forrást tudtunk szerezni a kerékpárútra.

Mivel a feladat több önkormányzatot terhelt – hiszen Balogunyommal konzorciumban a Vas megyei Önkormányzat is szerepelt a pályázók között -, az összeg a megépítendő pályaszakasz hosszának arányában meg lett osztva.

Így Szombathelynek is, Balogunyomnak is rendelkezesére állt a teljes építési költség akkori állás szerint már 2019-ben. Azóta Balogunyom sikeresen megépítette a maga szakaszát, Szombathelyen viszont egy kapavágás sem történt.

Arra szoktak hivatkozni, hogy a GySEV pályakorszerűsítési munkálatai hátráltatják a szombathelyi szakasz építését, továbbá – tervezői becslés szerint – mintegy 70 millió Ft többletköltség merül majd fel. Ilyen előzmények után került sor e hó 3-án arra, hogy az Ön illetékes alpolgármestere, Horváth Attila úr sajtótájékoztatót tartott, ahol kijelentette, hogy mindaddig nem fog a kerékpárút megépülni, amíg én nem szerzek a már általam intézett 300 millió mellé további 70 millió Ft-ot Szombathely számára.

Tisztelt Polgármester Úr!

Ahogy mindig, most is állok szeretett városom rendelkezésére. Örültem volna, ha nem a sajtón keresztül üzenik meg nekem, mi a dolgom, de hát a stílus maga az ember.

Azonban ahhoz, hogy segíteni tudjak, Önnek kell először a jogszabályok szerint cselekednie.
Ön – bár a probléma jó ideje ismert – mindeddig nem fordult többletforrás iránti igénnyel sem a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Irányító Hatóságához, sem a Magyar Álllamkincstárhoz mint közreműködő szervezethez.

Tisztelettel tájékoztatom, hogy igényét a 70 millió forint iránt ide kéne/kellett volna benyújtania.

Megjegyzem: súlyos szakmai mulasztás, szakmai hiba, hogy a város október végén(!!!) az Innovációs és Technológiai Minisztériummal kezdett levelezésbe az ügyben. Ott ugyanis nem tudnak segíteni, mert nincs rá hatáskörük.

A 17/2017. (II.1.) Korm. rendelet szerint a Tisztelt Polgármester Úrnak a levélíráson túl van egyéb, igen sürgős teendője is: haladéktalanul ki kell írnia a közbeszerzési eljárást. A tervezői költségbecslés ugyanis a rendelet szerint nem elegendő a költségnövekmény iránti kérelem megalapozásához; azt a lefolytatott közbeszerzési eljárás dokumentumaival kell alátámasztani. Logikus a rendelkezés, hiszen a tényleges verseny során derül ki, hogy van-e, és pontosan mekkora a valós többletköltség a tervezetthez képest.

Tájékoztatom, hogy a kérelmét a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtania, és abban a 481/2021. (VIII.13.) Korm. rendelet 9. paragrafusa alapján a XIX. Gazdaságújraindítási Alap uniós fejlesztési fejezet TOP előirányzat hazai társfinanszírozása terhére kell kérnie a valós adatokkal igazolt, nem becslésen alapuló többletforrást.
Csak azután lesz lehetőségem közbenjárni, lobbizni az Ön kérelme mellett, ha előbb elvégzi a fent felsorolt feladatait, és a megfelelő helyre, szakszerűen nyújtja be.
Biztos vagyok abban, hogy Ön is a szombathelyi, balogunyomi, Vas megyei emberek érdekében dolgozik, ahogy én is. Kérem és felajánlom a magam részéről az együttműködést a közjó érdekében bármely ügyben, bármely időben.

Ajtóm a jövőben is nyitva áll Ön előtt. Nem csak az irodám ajtaja, de az otthonomé is. Szívesen emlékezem az otthonomban az Ön kérésére létrejött konstruktív találkozónkra csakúgy, mint a Parlamentben és a minisztériumokban tett közös tárgyalásainkra. Nagyon remélem, hogy a parlamenti választási kampány nem fogja hátráltatni közös feladataink megoldását.

Tisztelt Polgármester Úr!

Bármikor szívesen szolgálok az ügyben tanáccsal, felvilágosítással. Ha véletlenül nem érne el Ön vagy az Alpolgármester úr, javaslom, forduljanak bizalommal Tarsoly Alfonz úrhoz, Balogunyom polgármesteréhez. Ő ugyanis réges-régen elvégezte a maga feladatát: a kerékpárút balogunyomi szakaszát még a nyáron közösen átadtuk…

2021. november 5.

Tisztelettel: dr. Hende Csaba

 

Forrás: vaol.hu

közösség

további frisss

lap tetejére