Zárkatársát bántalmazta a többszörös visszaeső rab

• 2020. november 24., kedd •
Az elkövetőt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte a Szombathelyi Járásbíróság.
Zárkatársát bántalmazta a többszörös visszaeső rab

A vádlott rablás bűntette és más bűncselekmények miatti 10 év 6 hónap fegyházbüntetését töltötte többszörös visszaesőként a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben, amely során 2019. augusztus 19-én az éjszakai órákban az egyik cellában előzetes szóváltás után a stokin ülő zárkatársát egyszer tenyérrel arcon ütötte, majd bal lábával megrúgta a veséjét. Amikor a rúgástól az áldozat a földre esett, a vádlott egyszer tarkón rúgta. A felálló sértett közölte, hogy nem akar verekedni, rabtársa azonban ököllel ütötte meg az orrát majd a bal szemének környékét is. A sértett az ütésektől elszédült, de nem esett el. A zárkában tartózkodó harmadik rab húzta el a vádlottól a sértettet. Ezt követően az elkövető újból ököllel megütötte áldozatát bal szeme alatt, aki az ütéstől a vaságy szélének esett és felrepedt a fejbőre. A sértett sérülései együttesen 8 napon túl gyógyulóak, rehabilitációja 6-8 hetet vesz igénybe.

Az elkövetőt ezért a Szombathelyi Járásbíróság többszörös visszaesőként súlyos testi sértés bűntette miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet jogerős.


illusztráció: pestisracok.hu

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére