Van segítség: járvány idején is becsengethetnek az áldozatok

Haitzmann Ágnes • 2020. november 26., csütörtök •
Nem könnyű segítséget kérni, ha az ember bajban van. Ráadásul sokan most, a négy fal közé szorulva még kevésbé éreznek bátorságot ahhoz, hogy becsengessenek az Áldozatsegítő Központba. Pedig akár családon belüli erőszak, vagyon elleni bűncselekmény vagy zaklatás áldozatai, itt érzelmi támogatást, ingyenes jogi és pszichológiai tanácsokat, útba igazítást kaphatnak, sőt, anyagi krízishelyzet esetén segítenek hozzájutni az állam által biztosított pénzügyi segélyhez is. Kámán-Németh Martinával, a szombathelyi központ vezetőjével beszélgettünk.
Van segítség: járvány idején is becsengethetnek az áldozatok

Mit tapasztalnak, valóban kevesebben merik felkeresni Önöket a problémájukkal?

A vírushelyzet következtében egyértelműen igen. A rendőrség várótermében most hosszabb szünet után ismét lehetőségünk van találkozni az áldozatokkal, ahol információkat tudunk átadni azoknak, akik épp feljelentést tenni érkeznek. Azt vettük észre, hogy egyre zárkózottabbak az emberek, ami  egyértelműen a járványügyi helyzet következménye. Úgy gondolom, hogy minden eddiginél nagyobb szükség lehet a munkánkra, mert a négy fal közé zárva az emberek nehezebben mernek segítséget kérni. Ezért is szeretnénk az információkat hozzájuk eljuttatni arról, hogy mik a lehetőségeik, ha baj van. Akár személyesen, a Thököly utca 14. szám alatt ügyfélfogadási időben, akár telefonon vagy e-mailben keresnek meg bennünket, nem zárkózunk el egyik forma elől sem. Jellemzően most inkább telefonon érkeznek megkeresések.

Milyen esetekkel találkoznak?

Sok ügyünk van kapcsolati erőszak témában, de ez nem feltétlenül a járvány miatt van. Összehasonlítva a tavalyi évvel a mostani adatainkat, látszik, hogy amíg 2019-ben 17 olyan személyt regisztráltunk, aki azt mondta, hogy család elleni bűncselekménynek az áldozata, most 26 főnél tartunk, és még nincs vége az évnek. Bízom benne, hogy csak azért nőtt ez a szám, mert jobban célba jutott az információ, csökkent a látencia. Több szó esett idén a kapcsolati erőszakról, és arról, hogy sem a szóbeli, sem a fizikai erőszak semmilyen körülmények között nem lehet indokolt, azt mindenképpen el kell utasítani. Talán egyre többen döbbennek rá, hogy ebben élnek, és nem szégyen segítséget kérni. Tudják, hogy nincsenek egyedül a problémájukkal.

Hogyan képzeljünk el egy tájékoztatást például a rendőrség várójában?

Akivel ott találkozunk, vele nem bonyolódunk bele érzelmi támogatásba. Odafigyelünk rá, hogy amikor az illető elkezd több információt megosztani velünk, mint ami ott belefér – mások füle hallatára –, akkor felhívjuk a figyelmét rá, hogy nem az a megfelelő közeg. Ilyen az, amikor valaki belemegy az ügyének részleteibe. Azt gondoljuk, hogy ezt négyszemközt optimális elmesélnie. Elegendő kevesebb információt megosztani velünk ahhoz, hogy elindulhasson egy segítő folyamat. Természetesen felajánlunk egy időpontot, amikor az áldozat bejöhet hozzánk, és akkor már személyes megbeszélést tudunk folytatni. Jogász végzettségű áldozatsegítő ügyintézőnk egyszerű megítélésű ügyekben jogi tanácsot tud adni, informálni tudja az áldozatot jogairól, kötelezettségeiről teljesen ingyenesen.

Milyen eredménnyel zárulnak ezek az ügyek?

Attól függ, hogy mivel keresnek meg bennünket. Számunkra az a legfontosabb, hogy az áldozatnak teljes körű információi legyenek. Ha tudja, milyen lehetőségei vannak, akkor tud választani. Érzelmileg is támogatjuk őket, amire nagy szükség van, ha olyan bűncselekmény áldozatává válnak, ami lelkileg és pszichésen megviseli őket. Ilyen a kapcsolati erőszak vagy a zaklatás, de akár egy vagyon elleni bűncselekmény is idetartozhat, ha az áldozatnak egy egész havi fizetésével együtt vitték el a pénztárcáját, vagy éppen benne voltak az unokák fényképei. Érzelmileg megterhelő életesemények, súlyos trauma esetén az ingyenes pszichológusi segítséget is igénybe veheti az áldozat. Felvesszük a kapcsolatot a társszervekkel is: vannak szolgáltatások, amelyeket az együttműködő partnereink tudnak nyújtani, ilyen az, ha például élelmiszerre, ruhára van szüksége az áldozatnak.

Akár készpénzt is kaphat az áldozat?

Igen, ha a bűncselekmény olyan anyagi krízishelyzetet idézett elő, ami a megélhetését veszélyezteti, és élelmiszerre, lakhatásra, ruházkodásra, gyógyszerre, utazásra vagy kegyeleti kiadásokra nincs pénze. Ilyenkor számíthat azonnali pénzügyi segítségre, amelynek igénylése időkorláthoz kötött. A bűncselekmény elkövetésétől számított öt napon belül lehet igényelni – egyelőre, mert ez a jövőben várhatóan 8 napra fog változni. A mi feladatunk az, hogy segítsünk kitölteni a kérelmeket, és mellékleteivel együtt eljuttassuk a döntő hatóság számára anélkül, hogy az áldozatnak akár személyesen meg kellene náluk jelennie. Ha ide bejön, mindent elintézünk.

Milyen sikertörténeteik vannak?

A legfrissebb pozitív kimenetelű ügyben egy áldozat azzal érkezett hozzánk, hogy hosszú ideje zaklatják. Mint kiderült, egy jónak indult párkapcsolata végződött így, amelyből a hölgy igyekezett kilépni, de a férfi nem hagyta. Feltörte a telefonját, követte azokat az embereket, akikkel a hölgy kapcsolatba került, sőt fenyegette is őket. Ez a hölgy nem tudott arról, hogy ingyenes jogi segítségnyújtó szolgálat áll az áldozatok rendelkezésére, amelynek nagy hasznát vette. Voltak vagyon elleni bűncselekmények áldozatai, akik visszatelefonáltak, miután foglalkoztunk az ügyükkel, és megköszönték a segítséget, az empátiát, a toleranciát, amit itt tapasztaltak. Van olyan ügyfelünk, ahol a hölgy kapcsolati erőszak áldozata, az ő segítése fél éve tart, és jó úton halad, folyamatosan tartja velünk a kapcsolatot.

Összesen hányan fordultak idén az Áldozatsegítő Központhoz Szombathelyen?

Idén 86-an, ami a 2019-es áldozatelérés egyharmada. A csökkenő áldozati létszám oka egyrészről az, hogy a rendőrségi várótermi tájékoztatásokat az óvintézkedések végett nem tudtuk teljesíteni. Emellett a járványügyi helyzetben nehezebb volt érintkezni, kapcsolatot felvenni az áldozatokkal. Nem szívesen jöttek be hozzánk a rászorulók, de fontos kihangsúlyozni, hogy a pszichológusi szolgáltatás sem szűnt meg ez idő alatt, a kolléga telefonon tartotta a kapcsolatot a hozzánk forduló áldozatokkal.

Hol találja meg Önöket, aki áldozattá vált?

A www.vansegitseg.hu központi oldalon minden információ fent van, és az elérhetőségeink is megtalálhatóak itt. Az Áldozatsegítő Vonal ingyenesen elérhető, a 06-80-225-225-ös telefonszámon éjjel-nappal  szakemberek fogadják a hívást.

Be is csöngethetnek a Thököly utcai épületbe?

Természetesen. Ahogy eddig is, úgy továbbra is működik az ügyfélfogadás, és nem is fogjuk szüneteltetni. Ha valaki tart a személyes találkozástól – bár maszk, fertőtlenítő, gumikesztyű áll rendelkezésre nálunk – vele telefonon vagy e-mailben is szívesen kommunikálunk.  Egy bajbajutott sem marad egyedül!

 

 

közösség

további frisss

lap tetejére