Törőcsik Mari 85 éves

• 2020. november 24., kedd •
A kétszeres Kossuth-díjas Nemzet Színészét köszöntötte a Nemzeti Színház
Törőcsik Mari 85 éves

Együtt ünnepelte 85. születésnapját Törőcsik Marival a Nemzeti Színház. A teátrum vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila és a színművészek a járványhelyzetben is teljesítették a művésznő tavalyi kívánságát, mely szerint nem kér mást, csak hogy idén is eljöjjön hozzá az ő drága Nemzetije.

A vírushelyzet miatt sajnos a tervezett harminc fős létszám a jogszabályoknak megfelelően tíz főre csökkent, de a Nemzet Színésze így is boldog volt, ha csak ablakon keresztül is, de felköszöntötték a társulat tagjai. Szűcs Nelli, Trill Zsolt, HOBO, Rubold Ödön és Szép Domán színművészek, Vidnyánszky Attila vezérigazgató, Kozma András dramaturg, Hosszú Mária művészeti titkár és Bánfalvi Laura kommunikációs vezető tették tiszteletüket a művésznő velemi otthonában, képviselve a társulat Budapesten maradt tagjait.

A születésnapi műsorban Szűcs Nelli A Selmeczi György és Maár Gyula által komponált Ez csak színjáték című dalt énekelte el, ezt követte Vidnyánszky Attila köszöntője, majd Rubold Ödön Petőfi Sándor Színészdal című versével kedveskedett, Törőcsik Mari kedvenc orosz rendezője, Anatolij Vasziljev pedig üzenetben köszöntötte a művésznőt. Ezután HOBO verselt, majd Pilinszky János Mielőtt című költeményét Trill Zsolt mondta el, végezetül a társulat tagjai Máté Péter Ő című dalát közösen énekelték el.  

A művésznő könnyes szemmel búcsúzott tőlük, és azt üzente, nagyon hiányzik neki a szeretett társulata.


Forrás: nemzetiszinhaz.hu
Fotó: Eöri Szabó Zsolt

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére